
Valóra vált rémálom, mérges kígyó kúszott fel a repülőre
Kényszerleszállást kellett végrehajtani a kobra miatt, ami akár halálos szerencsétlenséget is okozhatott volna.
Dél-Afrikában történt, hogy egy kisrepülő fedélzetén megjelent egy kobra. Rudolph Erasmus pilóta több mint 3000 méteres magasságban vette észre a mérges kígyót, amikor valami hideget érzett a hátán. Először azt gondolta, a vizes palackja az, nem sokkal később azonban szembesült a dermesztő valósággal.

A magánrepülőn négy utas tartózkodott a kobrán kívül, utóbbi miatt azonban a kényszerleszállást kellett végrehajtani. A pilóta tudta, hogy a Fokföldi kobra marása akár 30 perc alatt megölhet valakit, és bár nem akart pánikot kelteni, többi utasa figyelmét is felhívta a veszélyre.
„A pilóták sokféle forgatókönyvre ki vannak képezve, de arra semmiképpen nem, hogy mit tegyenek a kígyókkal a pilótafülkében” – mondta a BBC-nek. Sikerült szerencsésen landolniuk, ugyanakkor rossz hír, hogy a kígyót leszállás után nem sikerült előkeríteniük.
Top hírek


Egyéves kistestvérét ölelve halt meg a 3 éves kisfiú: nem tudták őket megmenteni

„Betonkemény volt a bőröm” – Felső nélkül futja a maratonokat a mellráktúlélő anya
Louise ma már felső nélkül futja le a maratonokat.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre