
Emberi térdkalács miatt riasztották a parti őrséget – Nem az volt, aminek hitték
Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolKiadós eső érkezik a napokban a Nyugat-Dunántúlra – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdán a Facebook-oldalán.
Csütörtökön nyugat felől hidegfront érkezik, amelynek déli ágán mediterrán ciklon képződik. A ciklon pályája keresztezni fogja Magyarországot, hatására több hullámban kell csapadékra számítani a következő napokban – írták.

A közlés szerint a Nyugat-Dunántúlra már csütörtök délelőtt megérkezik egy összefüggőbb csapadékzóna, amelyből ott kiadós mennyiségű eső várható, míg keletebbre kisebb a csapadék kialakulásának esélye, inkább késő délutántól, estétől a dél felől érkező záporok, zivatarok miatt lehet arrafelé csapadék.
A pénteki napról azt írták, ott nagyobb a bizonytalanság, egyelőre úgy tűnik, hogy már nagyobb területet érinthet az összefüggőbb csapadék, szombattól pedig inkább a záporok, zivatarok lehetnek jellemzőbbek.

Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.