RETRO RÁDIÓ

Halálba lökhették a tizedikről: két kisgyermeket hagyott hátra Lídia





Év elején költözött Győrbe az a 26 éves nő, aki rejtélyes módon zuhant ki egy győri panelház tizedik emeletéről. A halálba ugró nő az ismerősök szerint nagyon kedves volt.



Megosztás
Szerző: Dél Barbara
2023.03.31. 13:30
tragédia Győr

Harminc métert zuhant egy győri, Szent Imre úton álló panelház tizedik emeletéről egy 26 éves nő, aki azonnal belehalt a sérüléseibe. A pletykák szerint a zuhanás előtt veszekedtek a szintén a lakásban tartózkodó élettárssal. A férfit a nyomozók azonnal előállították, és a rendőrségre vitték kihallgatásra, miközben a lakásban megkezdődött a helyszíni szemle. Bár a férfi a helyiek szerint azóta szabadlábon van, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja az ügyet. A halálba ugró nő esete megdöbbentette a helyieket. 

Megrázta a helyieket is a halálba taszított nő esete – Fotó: TV2 Tények

Végzetes veszekedés?

Mint kiderült, a fiatal nő januárban költözött be élettársával a győri lakásba, albérlők voltak. Lídia az ország másik végéből, Hódmezővásárhelyről származott. Két kisgyermeke kötötte a dél-alföldi városkához. A Metropolnak az áldozat egy ismerőse nyilatkozott, aki Lídiát kedves nőként írta le. 

Két kisgyermeke van Hódmezővásárhelyen, két különböző apától. A gyerekek az apukáékkal élnek együtt

– mondta el a férfi, aki az élettársat nem ismeri. A férfi valószínűleg győri lehet, ezért költözött oda a fiatal nő, aki varrónőként dolgozott. Az élettárs rokonai a Tényeknek azt nyilatkozták, hogy biztosak benne, hogy a nő öngyilkos lett, és párjának semmi köze az esethez. Ennek ellentmondhat a halált megelőző veszekedés ténye.

Órákig helyszíneltek a lakásban a tragédia után – Fotó: TV2 Tények

„Megöllek, megöllek!”

Majdnem napra pontosan egy évvel ezelőtt, tavaly áprilisban egy balassagyarmati panelház negyedik emeletéről zuhant ki egy 25 év körüli fiatal nő. Az eset kísértetiesen hasonlít a csütörtökön Győrben történtekre. A nő 15 métert zuhant lakása erkélyéről, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. A szomszédok szerint előtte hangos veszekedés szűrődött ki a lakásból, melynek során a férfi azt kiabálta: „Megöllek, megöllek!” A Balassagyarmati Rendőrkapitányság segítségnyújtás elmulasztása vétség gyanújával nyomozott az ügyben.

Ha segítség kell: Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is!

 





 





Ezeket olvastad már?
Katalin nem árulhatta el a saját anyjának, hogy megszületett a trónörökös

Katalin nem árulhatta el a saját anyjának, hogy megszületett a trónörökös

"Sajnos ő már nincs közöttünk" - összeomlott a megkéselt Laci családja, akit egy csepeli gyártelepen találtak meg

"Sajnos ő már nincs közöttünk" - összeomlott a megkéselt Laci családja, akit egy csepeli gyártelepen találtak meg

Élvezd ki, mert lehet, hogy ez lesz az utolsó nyárias hétvégi nap idén

Élvezd ki, mert lehet, hogy ez lesz az utolsó nyárias hétvégi nap idén

Agydaganattal küzd a 7 éves Milán, 30 sugárkezelésen és 3 kemoterápián van túl

Agydaganattal küzd a 7 éves Milán, 30 sugárkezelésen és 3 kemoterápián van túl

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás