RETRO RÁDIÓ

Soha nem tér haza szüleihez az Ukrajnába utazó hős önkéntes





A mindössze 28 esztendősen hősi halált halt brit férfi segíteni akarása az egész világnak inspiráló lehet. A gyermeküket gyászoló szülők megrázó interjúban beszéltek fiukról.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.02.18.
háború borzalom tragédia gyász emberi történetek szenvedés

Egy önkéntestársa mellett halt meg Soledarban a 28 éves Chris Parry. Egy nőt próbáltak megmenteni egy katonai akció helyszínén, amikor autójukat egy tüzérségi lövedék találta el. Chris szülei, Rob és Christine most megrázó interjút adtak - írja a Bors.

Soha többé nem fogjuk látni őt. Nagyon-nagyon nehéz. Napról napra egyre jobban kimerültek vagyunk lelkileg

 – fogalmaztak a gyászoló szülők, akik nem tudják, hogyan viszik majd haza Angliába fiuk holttestét, hogy végső búcsút vegyenek tőle.

Bármi is csinált az életben, mindig megvolt benne a lelkesedés, az energia

 – mondták Chrisről. Hozzátették, azt gyanítják, hogy a fiuk közelebb volt a frontvonalhoz, mint azt nekik állította. Azt mondta ugyanis, hogy csak Kijevben és a hadsereg által felszabadított területeken dolgozik, mint egy furgon sofőrje, amely kimentett civileket szállít.

Szerintem Chris csak meg akart minket kímélni az aggodalomtól

 – mondta az édesanya. Kiemelte, fiuk szeretett volna segíteni az embereken, ezért sosem akarták lebeszélni arról, hogy Ukrajnába menjen.

Ha elhatározott valamit, semmi nem volt, ami megállította volna

 – emlékezett vissza Christine. Fia megígértette a szüleivel, hogy soha nem fogják megnézni azt az Instagram-oldalt, ahol dokumentálja a munkáját. De a nővére, Kate látta a felvételeket.

Kate azt mondta, volt olyan időszak, amikor különösen aggódott, mert tudta, hogy nagyon-nagyon veszélyes, amit csinál a testvére

 – idézi az édesanya szavait a BBC.









Ezeket olvastad már?
Eldördült a startpisztoly: Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

Eldördült a startpisztoly: Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

Teljes káosz vár Budapestre a hétvégén, ezek az okok

Teljes káosz vár Budapestre a hétvégén, ezek az okok

Nagy baj van a SPAR egyik népszerű termékével: azonnali termékvisszahívást rendeltek el

Nagy baj van a SPAR egyik népszerű termékével: azonnali termékvisszahívást rendeltek el

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás