RETRO RÁDIÓ

Rekordszámú maskarás búcsúztatja a telet az idei mohácsi busójáráson





Idén sem maradhat el a jól megszokott mohácsi busójárás.



Megosztás
Szerző: N.T.
Létrehozva: 2023.02.03.
hagyomány mohács Program Magyarország

Ha minden a tervek szerint alakul, akkor idén rekordszámú, 2200 maskarás és 70 busócsoport vesz részt a hagyományos mohácsi téltemető, tavaszköszöntő népszokáson, a  február 16. és 21. között zajló, tizenöt helyszínen kétszáz programot kínáló busójáráson.

A híres mohácsi busójárás Fotó: Szabó Imre

A szervezők az MTI érdeklődésére elmondták:

 

 a két hét múlva csütörtökön kezdődő esemény hat napjára összesen több mint százezer látogatót várnak, a kiemelt napokon – szombaton és vasárnap – pedig 40-45 ezer érdeklődőre számítanak.

 

A messze földön híres, évről évre egyre több programmal bővülő rendezvény keretében a látogatókat elsősorban folklórműsorokkal szórakoztatják, így néptánccsoportok fellépésével, busócsoportok bemutatóival, táncházakkal, gyerekprogramokkal várják a hozzájuk érkezőket – az év hagyományosan legnagyobb helyi ünnepére készülő – mohácsiak.

Az újdonságokat illetően a szervezők azt mondták, hogy

 

 vasárnap délelőtt az újmohácsi révnél látványfőzéssel, zenével „kínálják” a vendégeket a tradíciónak megfelelően csónakokkal a szigetről átkelő busócsoportok, míg a délszláv zenével kísért mindennapos táncházak egy részét esőbiztossá tették: a borzas bundába bújt faálarcosok a mohácsi piac fedett részén is mozgásra hívják az érdeklődőket.

 

A gyerekeknek koncerteket tartanak szombaton és vasárnap délelőtt a Kossuth Teátrum színháztermében, míg a Duna partján közelmúltban létesült Selyemgyár Kulturális Negyed rendezvénytermében is lesznek programok; pénteken például az Anka-bál keretében sokaclány-szépségversenyt is tartanak.

További újdonság, hogy a PajtaKult hálózat keretében megnyílik a KultúrKikötő Mohácson, ahol néprajzi előadásokon, kézműves- foglalkozásokon vehetnek részt a látogatók, míg a Szent János Hotelben helyi gasztronómiai különlegességeket is kóstolhatnak a Mohácsra látogatók.

 

A busójárás leglátványosabb programjait a tradíciónak megfelelően az idén is farsangvasárnapon tartják meg. A busók február 19-én kelnek át csónakkal a Dunán, vonulnak fel a belvárosban, teszik vízre a farsangi koporsót, avatnak új busókat és gyújtanak hatalmas máglyát a város főterén

 

– írja az MTI. A nem helyi látogatók várhatóan ezen a napon és szombaton lesznek a legtöbben. Őket már a délelőtti óráktól népművészeti  és kézművesvásárral, busómaszk- és folklórkiállítással, kézműves- foglalkozásokkal, ételkóstolóval, tamburazenekarok koncertjeivel, néptánccsoportok előadásaival várják, miközben a több mint kétezer maskarás lépten-nyomon felbukkan a látogatók között szerte a belvárosban.

 

Annak érdekében, hogy a busójárás az első pillanattól az utolsóig valódi élmény legyen mindenki számára, a szervezők – ahogy mindig – idén is azt kérik a csecsemőkkel vagy három év alatti gyerekekkel érkezőktől, hogy vegyék figyelembe: a rendezvényen sok szempontból fokozott óvatosságra van szükség.

 

Szombaton és vasárnap várhatóan komoly tömeg alakul ki a bevárosban, folyamatosan zúg a busók és látogatók kezében a kereplő, a kolomp. A busójáráson feldíszített lovas kocsik, traktorok és más járgányok is közlekednek az emberek között, míg a máglyaégetésnél nagy a füst, amelyet a hatalmas tüzet körülállók belélegezhetnek, valamint parázs és pernye is szállhat a ruhájukra, bőrükre.

Babakocsit a tömegbe bevinni kifejezetten veszélyes, hívták fel a figyelmet, ugyanis a busóálarcon a szemnek fúrt kis lyuk miatt a busónak nincs térlátása, ezért a mellette, alatta, felette lévő tárgyakat, felvonulókat nem látja.

A népszokás idei részletes programjairól, a helyszínek megközelítéséről, parkolási információkról a www.mohacsibusojaras.hu webcímen és a Mohácsi Busójárás Hivatalos Oldala nevű Facebook-oldalon található bővebb tájékoztatás.





 





Ezeket olvastad már?
Rémálommá vált a látogatás: akaratlanul traumatizálták gyereküket a szülők

Rémálommá vált a látogatás: akaratlanul traumatizálták gyereküket a szülők

Horrorház Nagyszombaton: brutális kínzásoknak vetette alá négy gyermekét a szülőpár

Horrorház Nagyszombaton: brutális kínzásoknak vetette alá négy gyermekét a szülőpár

Lecsapott az ítéletidő Dubajban: vízben úsznak a repülőgépek - Videó

Lecsapott az ítéletidő Dubajban: vízben úsznak a repülőgépek - Videó

Nem 8, 48 ezer hektár!

Nem 8, 48 ezer hektár!

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás