Nem csalás: 100 forintból vesz házat a magyar bűvész – Bárki utánacsinálhatja





Hajnóczy Soma abszolút világbajnok bűvész nem mindennapi produkciója minden fázisát videóra veszi és felteszi az internetre.



Megosztás
Szerző: B.P.
Létrehozva: 2023.02.12.
Hajnóczy Soma Bűvész ház

Elképesztő mutatványra vállalkozott Hajnóczy Soma: 100 forintból fog házat venni, nem is akármilyet! Ráadásul az egészben az a legnagyobb varázslat, hogy nincsen benne semmi trükk! Jöjjenek a részletek!

Fotó: Hajnóczy Soma Facebook-oldala

Hajnóczy Soma abszolút világbajnok bűvész egy különleges jótékonysági produkcióra vállalkozik: 100 forintból akar venni egy házat.

A terv a következő: 100 forintból veszek valamit. Azt elárverezzük. A bejött pénzből veszek valami nagyobbat, azt megint elárverezzük, és így menetelünk egészen egy házig

– mondta Soma. Hozzáteszi: „Az ötlet nem teljesen eredeti, nemzetközileg már voltak erre próbálkozások, viszont engem az nagyon érdekelt, hogy ezt itthon, Magyarországon véghez lehet-e vinni. Ha sikerül a dolog, akkor a házat egy rászoruló családnak szeretném odaajándékozni.”

Már az első lépés feladta a leckét

Az ötletet tett követte, s hamar kiderült, már az első lépés sem volt egyszerű, hiszen nem sok mindent lehet kapni 100 forintért. Végül egy toll lett a befutó, amire egy 100 forintos boltban bukkant Soma. Arra lehetett licitálni. Kikiáltási árként 200 forintot adott meg a magyar bűvész.

 

Minden képzeletet felülmúlt a győztes licit

Soma elárulta, úgy tippelt, hogy lesz, aki 15 ezer forintot ad majd a 100 forintos tollért, míg kollégája, Kelle Botond bűvész bizakodóbb volt, ő úgy remélte, akad, akinek 25 ezer forintot is megér az írószerszám. Óriásit tévedtek! A győztes licitáló 130 ezer 100 forintot ajánlott fel, illetve fizetett ki a tollért, melyet Soma személyesen szállított házhoz.

Átverték a bűvészt, de nem adta fel

Az első, látványos sikeren felbuzdulva Hajnóczy Soma úgy döntött, a könnyen jött pénzt befekteti egy újabb, jelentős haszonnal kecsegtető termékbe. Lecsapott a teljes Harry Potter-könyvsorozat első kiadására, melyet valaki 127 ezer forintért kínált. Ám hiába a sikeres vásárlás, az eladó nem jelent meg a megbeszélt helyen, sőt, a telefonját sem vette fel. Így Soma új portékát, egy legendás, bűvészek által is használt kártyát szerzett be egy külföldi aukciós oldalról, pontosabban 12 csomag Jerry's Nuggets paklit – összesen 250 dollárért (90 ezer forint). Ezúttal annyit csavart dolgon, hogy a hat piros és hat kék pakli dobozát dedikálta, így növelve azok értékét, majd a kártyacsomagokat egyenként fix 40 ezer forintos áron tette fel az egyik aukciós oldalra. Úgy tűnik, alig két óra alatt mind elkelt. Ez pedig azt jelenti, hogy a 100 forintos kezdetből félmillió forint feletti szintre érkezett Soma varázslata.

 

Kíváncsian várjuk folytatást!

 

 

 

 





 





Ezeket olvastad már?
Egy ország rendült meg a gyásztól: 95. életévében meghalt a legendás színész

Egy ország rendült meg a gyásztól: 95. életévében meghalt a legendás színész

Ezt tutira nem tudtad! 350 éve is már menő volt a farmer

Ezt tutira nem tudtad! 350 éve is már menő volt a farmer

Mitől fél ennyire? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

Mitől fél ennyire? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

Botrányos Ovi+ Program Óbudán: Havi 60 ezret gombolnának le a tiltakozó szülőkről

Botrányos Ovi+ Program Óbudán: Havi 60 ezret gombolnának le a tiltakozó szülőkről

Top hírek

Magyar Péter

Mitől fél ennyire? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

50 milliós BMW-k, csúcstechnika, a pesti éjszakából jól ismert alakok... Miközben egy botrányba fulladt PR-akció keretében Magyar Péter vonattal utazott Debrecenbe, csapata 50 milliós BMW X6-osokkal, Mercedes buszokkal, „szolgálati” csúcstechnikával felszerelve az autópályán ment a vasárnapi rendezvény helyszínére.





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás