A mentőcsapatok többsége elhagyja Törökországot - a Hunor még marad





A magyar és a nemzetközi mentőcsapatok többsége szombaton elhagyja Törökországot, a Hunor azonban nincs közöttük - hangzott el az M1 Híradóban.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.02.11.
mentés

"A Hunor itt marad és kitart, és a következő napokban is ellátja a felderítési, kutatási és mentési feladatokat" - fogalmazott az M1 helyszíni tudósítója a műsorban.

Fotó: Kovács Tamás / MTI

Lantos Csaba elmondása szerint a magyar mentőcsapat tagjai szinte házról házra járnak, és túlélők után kutatnak.

Közölte azt is, hogy a mentőcsapatok egyeztetésén elhangzott, hogy az utóbbi néhány órában nem sikerült senkit élve kiemelni a földrengés után maradt romok alól. Ez - a tudósító szerint - alátámasztja azt a vélekedést, miszerint a katasztrófát követő századik óra után már csodaszámba megy, ha valakit élve találnak.

A körülményekről elmondta, hogy éjszakénként akár mínusz 6-7 fok is lehet, de mostanra a magyar csapat tábora kiépült, van fűtés, valamint áram.

Folyamatosan érkezik az ellátmány is a táborba: az élelem, a víz és az üzemanyag is biztosított.









Ezeket olvastad már?
Nincs megállás: még tovább csökken az üzemanyag ára

Nincs megállás: még tovább csökken az üzemanyag ára

Te mire emlékszel még az érettségiből? Ezt az izgalmas történelmi kvízt kevesen töltik ki hibátlanul

Te mire emlékszel még az érettségiből? Ezt az izgalmas történelmi kvízt kevesen töltik ki hibátlanul

Vidámságot, nevetést és izgalmat hozott Budapest életébe 133 éve: mutatjuk, hogy mi ez

Vidámságot, nevetést és izgalmat hozott Budapest életébe 133 éve: mutatjuk, hogy mi ez

Erre senki nem készült: az egész országra riasztást adtak ki mára

Erre senki nem készült: az egész országra riasztást adtak ki mára

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás