
Drámai részletek: Így van most a tini, aki tegnap lőtte fejbe magát a VII. kerületben
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolCsaládja már meglátogatta azt a az 16 éves fiút, aki gumilövedékes pisztollyal lőtte fejbe magát a VII. kerületben kedd délután. Tibor az egyik barátjával játszott, miközben a fegyver elsült.
Tibor csupán játszani szeretett volna a náluk vendégségben levő barátjával egy gumilövedékes pisztollyal. Ez azonban kis híján az életébe került. A szörnyű baleset kedden történt Budapest VII. kerületében, egy Jósika utcai lakásban.

Áttörte a halántékát
A fegyvert elsült, a golyó pedig a halántéknál áttörte a koponyát és az agyba fúródott. A kamasz édesanyja éppen teregetett, amikor az iszonyatosan hangos dörrenést meghallotta.
A legrosszabbra gondoltam. Komolyan azt hittem, hogy ott és akkor véget ért a gyermekem élete
– mondta nem sokkal a baleset után Erzsébet a lakóházuk előtt állva, miközben még tartott a rendőrségi helyszínelés.
– Ott lenne a helyem Tibi mellett, de a rendőrök nem engednek el, mert ki kell hallgatniuk. A barátja és a nagymamája ment utána a kórházba, miután a fiamat elvitte a mentő – mondta elkeseredetten Erzsébet, akinek fogalma sincs, hogy került a fegyver a kamaszokhoz. A fiúk éppen a kedvenc sorozatukat, a Vartolu Sadettint nézték, amikor megtörtént a baj.
– Az volt az első gondolatom, hogy Tibor meghalt, hiszen a padlón feküdt. Odarohantam hozzá. Láttam, hogy ömlik a vére. Magamhoz öleltem, és a kezemmel próbáltam befogni a sebet, hogy lassítsam a vérzést – idézte fel a szörnyű perceket Erzsébet.
Magához tért a fiú
A fiú édesanyjától szerdán megtudtuk: Tibor már magához tért, a szerettei meg is látogatták, de nem tudott velük beszélni. Egyelőre annyit lehet tudni, hogy nincs életveszélyes állapotban, és a család egyelőre csak reménykedhet benne, hogy Tibor nem szenvedett maradandó károsodást. Az agya is megsérült, tehát a következő napokban sok minden eldőlhet. A nyolcadik osztályba járó fiúnak egyébként céljai voltak az életben. Azt tervezte, hogy az általános iskola elvégzése után fodrásznak tanul.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy lőfegyverrel vagy lőszerrel való visszaélés címén indult eljárás.
A rendőrség a pisztolyt lefoglalta, az eset körülményeit pedig szakértők bevonásával vizsgálja
– közölte munkatársunkkal a BRFK kommunikációs osztálya.
Akár halálos is lehet
Egy neve elhallgatását kérő független szakértőtől megtudtuk: azt kell kideríteni, hogy engedélyhez kötött fegyverről van-e szó. Ez a pisztoly csőtorkolati energiájától függ. Általánosságban elmondható, hogy még egy könnyen megvásárolható légpuska is engedélyhez kötött, amennyiben az ez érték 7 kilojoule feletti. Ugyanez vonatkozik egy gumilövedékes fegyverre is.
"A szaküzletekben számos gáz- és riasztófegyvert tartanak, amit minden nagykorú engedély nélkül is megvásárolhat. Az üzletben csak személyi igazolványt kérnek, a pisztolyt pedig a vevő nyugodtan tarthatja otthon, hogy egy esetleges betörés alkalmával megvédje magát. Az utcára azonban nem viheti ki, hiszen közbiztonságra különösen veszélyes eszköznek minősül. Arra külön, tartási engedélyt kell kérni a rendőrségtől" – mondta informátorunk, és hozzátette: az egyszerű gumilövedékes fegyver is alkalmas lehet akár halálos sérülés okozására is, amennyiben valakit közvetlen közelről meglőnek vele.

Top hírek

Humanoid robot támadt rá egy vásárlóra, az esetről megdöbbentő videó készült
Az esetről megdöbbentő felvétel készült.

Helyreigazítás Radnai Márkkal kapcsolatos valótlan híresztelésünk miatt

Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre