
Leszakadt a szigetelés a X. kerületi panelben: az utcát fűtik a lakók, akik szidják Karácsonyt
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA X. kerületi Sörgyár utcában egy vihar megtépázta egy lakótömb szigetelését. Hiába fűtenek az épület lakói, kiszökik a meleg, javításra, felújításra nincs pénzük. „Tarlós idejében volt felújítási támogatás, de 3 éve semmi!” – a kétségbeesett lakók a főváros vezetését szidják, mert egyre romosabb a házuk.
Egy helyi lakos hívta fel lapunk figyelmét, hogy a X. kerületi Sörgyár utcában a 27–29–31. szám alatti lakótömbnek katasztrofális a szigetelése, és az épület emiatt olyan lyukacsos, mint egy ementáli sajt. Elmentünk a helyszínre, ahol rögtön kitűnt a toldozott-foltozott ház a többi közül.

Az épületbe bejutva rögtön éreztük a folyóson, hogy itt bizony hűvös van, majd a lépcsőn felfelé haladva hallottunk egy hangos prüszkölést az egyik lakásból, ahova be is csöngettünk. Elmondta az ott lakó asszony, hogy a napokban fázott így meg, pedig nem ment sehová, csak ilyen hideg van az otthonában. Továbbhaladva találkoztunk Szöllősy Lászlóval, aki beszélt a házban uralkodó áldatlan állapotokról.
„Olyan, mintha nyitott ablaknál fűtenél”
Nincs meg kívülről a szigetelés, ezért hiába van a fűtés, olyan, mintha nyitott ablaknál fűtenél, gyakorlatilag értelme nincs. Se a háznak nincs rá pénze, és az önkormányzattól sem kapunk támogatást. Mindent saját magunknak kéne megoldani!
– mondta Szöllősy László, akinek átalányban havi kilencezer forint a fűtésszámlája.

„Az utcában mindig is ez volt a legrosszabb ház”
A negyedik emeleten már Ürmös László fogadott minket, aki sok dolgot mesélt az épületről.

Az utcában mindig is ez volt a legrosszabb ház, mindig gond volt a burkolattal
– kezdte lapunknak László, aki 1975 óta él feleségével a társasházban és elmesélte nekünk, hogy a szigetelést egy vihar tépázta meg. A cégek azonban túl drágán vállalnák a javítását.
Erre az egész házra 90 millió forintért vállalná egy cég a szigetelést. Ha ezt 42 lakóra elosztjuk, akkor az horribilis összeg. Én is elmúltam 75 éves, és nem szeretném, ha a gyerekeim örököljék a hitelt vagy kölcsönt
– magyarázta.
„A legjobb lenne Karácsonyt lemondatni”
Lászlóék villannyal is fűtenek és volt, hogy 36 ezer forint volt egy hónapban a számlájuk.

Nekem az a gondom, megmondom őszintén, hogy régen a Tarlós Istvánnál mindig voltak felújítási hitelek és pályázatokat is írt ki. De most három éve semmi nincs. A legjobb lenne szerintem Karácsonyt lemondatni, és új választás tartani, és hátha a Tarlós Pista, vagy valaki nyerne, aki foglalkozna ezzel az üggyel.

Íme videónk az esetről:
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre