
Látó János, az őrült, szektás, nőgyűlölő, „önjelölt” próféta is ott lesz az álhírgyártók találkozóján!
Még azt sem tudjuk, pontosan hogy hívják.
Idén már többen szenvedtek súlyos égési sérüléseket, amikor vasútüzemi területen felmásztak egy szerelvényre vagy a felsővezeték tartóoszlopára – hívta fel a figyelmet a MÁV Zrt. szerdán.
A MÁV MTI-hez eljuttatott közleménye szerint január 5-én a vágány melletti felsővezeték tartóoszlopára felmászva sérült meg súlyosan az a férfi, aki Budapest-Keleti pályaudvar és Kőbánya felső állomás között szenvedett áramütést.
Tavaly a MÁV hálózatán történt két hasonló baleset súlyos, életveszélyes sérültje és halálos áldozata is 18 éven aluli volt – tették hozzá.
A MÁV arra kéri a szülőket és a pedagógusokat, nyomatékosan hívják fel a fiatalok figyelmét arra, hogy vasútüzemi területen tartózkodni életveszélyes és tilos.
A vasút veszélyes üzem. A közvetlen életveszély miatt a vasút üzemi területén belül tilos tartózkodni – hangsúlyozza a MÁV, amely arra figyelmeztet: a villamos felsővezetéknek már a megközelítése is életveszélyes, kétméteres távolságon belül akár halálos áramütést is okozhat. A felsővezeték, illetve a felsővezeték-hálózat más részeinek (oszlopok, kapcsolók) érintése életveszélyes.
Még azt sem tudjuk, pontosan hogy hívják.
Ezt neked is látnod kell!
Figyelembe lehet venni Látó János vallomását?
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.