
„Szorongott és könnyezett” - Meghalt a rutinműtét közben a nő, családja bosszút kiált
Pert indítottak a rutinműtétet végző orvos ellen.
Megszámlálhatatlan életet mentett meg, de az övet sajnos nem tudták. Hosszú perceken keresztül küzdöttek a mentős életéért.
Saját bajtársukhoz riasztották vasárnap a Szikszói és az Encsi Mentőállomás egységeit. A mentők ugyan perceken belül helyszínre értek, de Barna Sándor gépkocsivezető bajtársuk életét a hosszas újraélesztés ellenére sem tudták megmenteni.

Mint az Országos Mentőszogálat írja, Sándor 2005 óta szolgálta odaadóan hivatását, kezdetben a Szikszói Mentőállomáson, majd a megye több állomásán is teljesített szolgálatot. 2010-től a Tiszaújvárosi Mentőállomás bajtársi közösségének lett nagyra becsült és szeretett tagja. Az életmentő tiszta szívéből szerette hivatását, rengeteg szakmai képzésen vett részt, megszámlálhatatlan életet mentett meg és rengeteg rászorulónak segített a 13 év alatt.
Bajtársai rendkívül segítőkész és jó szándékú embernek ismerték, aki fiatalabb bajtársait mindig csendesen, mosolygósan terelte a jó irányba. Miután eredeti szakmája kőműves volt, szabadidejében több kollégája házának építését is segítette.
„Hirtelen halálával betölthetetlen űrt hagy maga után. Isten nyugosztalja” – búcsúztak Sándortól a kollégái.

Pert indítottak a rutinműtétet végző orvos ellen.

Magyar Péter a köztársasági elnöknek címzett felszólítása is szóba került.

Egy élet a vendéglátás szolgálatában
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.