
„Apa, miért nem látok?” – szívszorító kérdést tett fel a kislány, aki jelenleg az életéért küzd
Utcai támadásban szerzett életveszélyes sérülést.
Először ételmérgezésre gyanakodtak, ám később kiderült nagyobb a baj.
Teljesen lebénult egy féri az Egyesült Királyságban, miután - írja a Mirror. Asam Iqbal telejesen egészséges volt, ám 11 hónappal ezelőtt Guillain-Barré-szindrómával diagnosztizálták. A férfi bátyja először azt hitte, hogy Asam csak azért nem tud lábra állni mert túlságosan legyengült, mivel korábban ételmérgezésre panaszkodott, és ezért több napig nem evett, és nem ivott.
Amikor leesett az ágyról nem tudott felkelni, nekem és a feleségnek kellett felsegíteni, azt hittük, hogy csak legyengült.
- mondta a férfi testvére.
Asam ezután egyre rosszabb állapotba került, ki kellett hívni a mentőket, akik kórházba szállították a férfit, beértek már a karját sem tudta felemelni, annyira elhatalmasodott rajta a betegség.
A Keighley-ből származó férfi annak ellenére, hogy nem tud lábra állni próbál pozitív maradni, és abban bízik, hogy egyszer talán meggyógyulhat. A család nemrég elindított egy GoFundMe nevű oldalt azért, hogy adományokat gyűjtsenek a férfinek azért a fizioterápiás kezelésre.

Utcai támadásban szerzett életveszélyes sérülést.

Egészen eddig téves megközelítést használtunk volna?

Nem mindennapi kapcsolatban él a kétgyermekes anya.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.