RETRO RÁDIÓ

A 4 hónapos Boldizsár belesírt az államfői beszédbe – kiderült, kikkel koccintott szilveszterkor Novák Katalin





Novák Katalin köztársasági elnök egyik fő célja a magyar családok képviselete és megerősítése. Ennek szimbóluma volt, hogy az új államfő az első újévi köszöntőjét is családok körében mondta el. Egy roma értelmiségi házaspár gyermeke volt a magyar államfő legfiatalabb meghívottja: Farkas András Boldizsár az új év második napján lesz négy hónapos.



Megosztás
Szerző: Piréz
Létrehozva: 2023.01.01.
Módosítva: 2023.01.01.
újév

Farkas András nem először találkozott magyar államfővel. Először még Áder János elnöki időszaka alatt volt jelen egy vezetői ünnepségen, ahol a bajor miniszterelnök vett át magyar elnöki kitüntetést, másodjára pedig akkor járt a Sándor-palotában, amikor  Novák Katalin egyetemi tanári kinevezéseket adott át. 

Az első alkalommal a német himnuszt énekelte, a másodikon pedig a magyart. Farkas András ugyanis operaénekes. Most mégsem énekelni ment a köztársasági elnöki hivatalba, hanem feleségével, Antal Szabinával és újszülött gyermekükkel azon családok között kaptak meghívást, akik részt vehettek az államfővel közösen az óév búcsúztatásán, illetve az új év köszöntésén

Volt köztük hatgyermekes család és nagyszülői pár is tizenkét unokával, mi pedig a kisfiunkkal mentünk, aki január 2-án lesz négy hónapos. Ő volt az elnöki hivatal legfiatalabb meghívottja

– mondta el a Metropolnak Farkas András, aki nagyon megtisztelőnek érezte a felkérést.

Novák Katalin köztársasági elnök
A roma értelmiségi család az államfővel: Farkasné Antal Szabina, Novák Katalin, Farkas András és Farkas András Boldizsár. Fotó: Sándor-palota

Tízmillió magyar közül egyként az államfővel ünnepelni hatalmas megtiszteltetés. Az pedig, hogy András Boldizsár már ilyen fiatalon részt vehetett egy ilyen eseményen, alighanem örökké része lesz a családi legendáriumnak

– fogalmazott. 

A kis Farkas András Boldizsár még Novák Katalint is megváratta. 

Novák Katalin köztársasági elnök
Fotó: Sándor-palota

A kisfiunk belesírt az államfői beszédbe. El kellett altatni, hogy az elnök asszony szóhoz jusson, ő pedig türelmesen kivárta, amíg a pici elszenderült. Nagyon emberi volt az egész

– idézte fel az apuka, aki szerint mindez annak is köszönhető, hogy Novák Katalin abszolút családbarát, és tisztában van a gyermekvállalás fontosságán kívül annak nehézségeivel is. Akárcsak az öt gyermeket nevelő elnöki tanácsadó, Langerné Victor Katalin, aki azelőtt a társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár volt, és ebben a minőségében is ismerte már Farkasékat, hiszen elsősorban a romák integrációjával foglalkozott. 

Édesapám bányász volt, édesanyám pedig gyári munkás. Előttünk volt a kép, hogy csak a munkával lehet előre jutni, bele kell állni ebbe a dologba, ha boldogulni akarunk. De én és a feleségem is első generációs roma értelmiségiek vagyunk

– árulta el a művész, aki a családban elsőként szerzett diplomát. Bár nehéz kitörni, úgy véli, nem lehetetlen, és a példájukat mások is tudják követni. 

Remélem, hogy a munkában kevesebb akadállyal kell szembesülnünk, mert a háborúk okozta válság nagyon megnehezítette ezt az esztendőt

– fejezte ki újévi kívánságát az énekes, aki rendszeres fellépője az Operaháznak és a Győri Nemzeti Színháznak. 

Novák Katalin egész politikai pályafutásának kulcseleme a családok védelme. Ennek jegyében első újévi köszöntőjét is családok körében mondta el. 

Novák Katalin köztársasági elnök
Fotó: Sándor-palota

Novák Katalin mellett ott volt egy kétgyermekes család, a Tök család (Tök Barna és Bálint Zsuzsanna, illetve a gyerekek, a 13 éves Tök-Bálint Borka és a 9 éves Tök-Bálint Bottyán). De ott volt az államfő mellett egy édesanya is, aki egyedül neveli két gyermekét: eljött az ünnepi alkalomra Sőreginé Hegedűs Ilona, Sőregi Levente és Sőregi Veronika Klarissza.

Novák Katalin köztársasági elnök
Fotó: Sándor-palota

Egy nyugdíjas gyógyszerész házaspár, két nagyszülő is ott volt: dr. Bagó György, és dr. Bagó Györgyné dr. Szmodits Edit három gyermeket neveltek fel, 11 unokájuk van.

Novák Katalin köztársasági elnök
Fotó: Sándor-palota

Az államfő mellett ott volt egy igazi nagycsalád, a Wolf-família is. Wolf Richárd feleségével, Erikával 18 éve él boldog házasságban, hat gyermeket nevelnek. Eljött a koccintásra Wolf Richárd, Wolfné Pásztor Erika, Wolf Máté, Wolf Júlia, Wolf Ágoston, Wolf Johanna, Wolf Mária Teréz és Wolf Péter is. Máté 17 éves, ő a legidősebb, Péter pedig a legkisebb, 5 éves, oviba jár. 

 





 





Ezeket olvastad már?
Rejtélyes robbanás Angyalföldön – Ferencet megdöbbentette, mi áll a háttérben

Rejtélyes robbanás Angyalföldön – Ferencet megdöbbentette, mi áll a háttérben

Nincsenek szavak: egymást követik a hajnali fagyok

Nincsenek szavak: egymást követik a hajnali fagyok

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

„Meddig fajul a világ?” – óriási a felháborodás, meggyalázták a tragikusan piciként elhunyt Fanni sírhelyét

„Meddig fajul a világ?” – óriási a felháborodás, meggyalázták a tragikusan piciként elhunyt Fanni sírhelyét

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás