A Budapesti Rendőr-főkapitányság Célkörözési Osztály nyomozói a Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársainak segítségével fogták el azt a 40 éves férfit, aki ellen három körözés volt érvényben – írja a police.hu.
Háromévnyi szabadságvesztés elől bujkált a férfi Fotó: shutterstock
Az elfogatóparancsot még 2022 novemberében adták ki ellene, mert nem kezdte meg a garázdaság és lopás miatt kiszabott, három év két hónap szabadságvesztésének letöltését.
J. Krisztián a korábbi ismert lakcímén nem volt elérhető, a hatóságok elől pedig bujkált. A férfira 2022. december 7-én, hosszas kutatómunka után találtak rá a hatóságok egy XVIII. kerületi lakásban. Amint a körözött férfi ajtót nyitott, a rendőrök már meg is bilincselték, előállították, majd a büntetés-végrehajtási intézetbe vitték, hogy megkezdhesse szabadságvesztése letöltését.
Kiderült, hogy J. Krisztián együtt lakott bátyjával, akit szintén köröztek garázdaság miatt. Az idősebb testvér nem volt otthon, de amikor megtudta, hogy rátaláltak rejtekhelyükre, akkor a 42 éves J. Gábor másnap önként feladta magát.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Metropol Google News oldalán is!
Németországban több helyen is 3 euró fölé emelkedett az üzemanyag ára, miközben Magyarországon – a magyar kormány által bevezetett – védett áron továbbra is megfizethető a tankolás.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.