A békevágy és a béke témájához kapcsolódó alkotásokat mutat be Yoko Ono legismertebb kortárs japán képzőművész és zenész, John Lennon felesége életművéből A háborúnak vége! Ha akarod - Tribute to Yoko Ono című kamarakiállítás, amely jövő vasárnap nyílik Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban.
A februárban a 90-ik életévét betöltő világhírű performansz- és kortárs művész tárlatán interaktív és performatív művek, valamint festmények, szobrok és rövidfilmek lesznek láthatók.
Mindannyian látjuk a szomszédunkban zajló embertelen és minden szempontból igazságtalan háború következményeit, ami mellett nem mehetnek el szól nélkül a Nemzeti Múzeum munkatársai - hangsúlyozta L. Simon László főigazgató a kiállítás pénteki sajtótájékoztatóján.
Mint mondta, az intézmény több mint ezer év fontos dokumentumait és tárgyait őrzi, köztük sok olyat, amelyek a magyar történelem legsúlyosabb kataklizmáihoz, tragédiáihoz, háborúihoz vagy jogfosztásaihoz kapcsolódnak. A főigazgató szerint „a mi nemzetünk története azt mutatja, hogy Európa keleti felén soha nem volt igazán béke”.
L. Simon László hangsúlyozta: a Yoko Ono-kiállítás a béke fontosságára hívja fel a figyelmet. Arra, hogy nincs szükség háborúra, mert annak soha nincsenek igazán nyertesi, csak súlyos vesztesei vannak, az etnikai konfliktusokat, gazdasági kérdéseket nem lehet fegyverekkel megoldani. Mint mondta, magyar sorsok is érintettek az értelmetlen fegyveres konfliktusban, amelyben többszáz kárpátaljai magyar vesztette életét vagy menekült el saját otthonából.
A főigazgató azt kérte: érjen véget a háború, legyen béke, mert csak az vezethet megoldáshoz és normális élethez.
A főigazgató közölte, hogy a Yoko Ono-kiállításból befolyó összeget az ukrajnai háború kárpátaljai áldozatainak támogatásra fordítják.
Ötvenkét évvel ezelőtt New Yorkban jelentek meg szórólapok War is over! If you want it (Háborúnak vége, ha te is akarod) felirattal. A Yoko Ono kezdeményezésére indult projekthez később csatlakozott John Lennon is, akkor a vietnámi háború ellen tiltakoztak - emlékeztetett a sajtótájékoztatón Gulyás Gábor, a kiállítás kurátora.
Felhívta a figyelmet arra, hogy ez a békeaktivista megnyilvánulás ismét aktuálissá vált az ukrajnai háború miatt.
Yoko Ono-kiállításon az alkotó több mint 30 fontos műve lesz látható, ennyi műve még soha nem szerepelt együtt Magyarországon kiállításon.
Az épület előcsarnokában lesz látható a Kívánságfa a békéért elnevezésű installáció, amelyre az ukrajnai béke eléréséhez szükséges kívánságokat, üzeneteket helyezhetnek majd el a látogatók. A fára felakasztott üzenetek a kiállítás után Izlandra kerülnek, a Képzeld el a békét! elnevezésű torony tövébe, a Kollafjördur-öbölben lévő Videy-szigeten - mondta Gulyás Gábor.
Közölte: Yoko Ono huszonegy fehér sakk-készletet épített, az első New Yorkban, a MoMA-ban (Modern Művészeti Múzeum) szerepel kiállításon, a budapesti tárlaton két sakk-készlet mutatkozik be Játssz bizalommal! címmel, az egyik a Ludwig Múzeum gyűjteményéből.
A Nyisd ki az elmédet 90 című installáció a nyitottságra inspirál, egy kulcs szerepel benne, amely fontos motívum a japán és keleti kultúrákban.
A Levágott darab című performansz a művészettörténetben az egyik legelső, közismertté vált művészeti akció volt. Yoko Ono először 1964-ben a tokiói Sogetsu Art Centerben mutatta be, később New Yorkban és jónéhány nyugati nagyvárosban. Az elmúlt két évtizedben már több olyan előadása volt, amelyben nem a japán művész szerepelt. Az eredeti performanszban Yoko Ono ruhájából vághatott le egy darabot a közönség. A fővárosi tárlaton kilenc alkalommal lesz látható az előadás, első alkalommal Trill Zsolt színész részvételével, az utolsó alkalmon, február 18-án Yoko Ono és John Lennon fia, Sean Lennon zenész vesz részt rajta.
Gulyás Gábor elmondta azt is, a konceptuális művészet iskolateremtő mestere 1933. február 18-án született Tokióban híres szamurájok leszármazottjaként. Arisztokrata származásának köszönhetően a középiskolában egy osztályba járhatott Akihitóval, a későbbi japán császárral.
Yoko Ono, a második világháború után elkezdődő modernizmus legnagyobb hatású japán művésze leginkább az Egyesült Államokban népszerű. Magyarországon a popkultúrának köszönhetően vált ismertté. Harminchárom zenei nagylemezt adott ki, több mint hatvan filmet készített, számos könyvet írt, életművének legjelentősebb része a képzőművészethez kapcsolódik. Yoko Ono saját életművét egyedül építette fel - olvasható a Magyar Nemzeti Múzeum tájékoztatójában.
A kárpátaljai támogatási akció két nagykövete Szűcs Nelli és Trill Zsolt színész is részt vett a sajtótájékoztatón.
Szűcs Nelli azt kérte: legyen béke, a politikusok ne mérgezzék meg közös kútjainkat, azokat a kutakat, amelyekből több nemzet iszik egyszerre. A sajtótájékoztatón Trill Zsolt is a békére szólított fel.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre