Egy férfi nehezebben bírta az alkoholt mint korábban, kiderült, rákos

A betegség első jele alkoholivás közben derült ki, így a fiatalember konkrétan a sörfogyasztásnak köszönheti az életét.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.11.18.
különleges felismerés

Elképesztő történetről érkeztek hírek. Egy most már 26 éves angol férfi sztorijáról számoltak be, akinek a rákos betegsége bulizás közben derült ki. A 2018-ban még csak 22 éves Ryan Lloyd ugyanis egy karácsonyi vásárban néhány pohár sör után már rosszul érezte magát, majd másnapra romlott az állapota. Elsőnek még gyomorproblémákra gyanakodott, azonban 2 hónap alatt 15 kilót fogyott, és éjszakánként láz támadta meg a testét, ezért orvoshoz fordult. A vizsgálatok kimutatták, hogy magas a fehérvérsejtek száma a szervezetében.

Miután Ryan kínzó hátfájást is tapasztalt, elment egy teljes körű kivizsgálásra és megállapították nála, hogy negyedik stádiumú Hodgkin-limfómája van, ami a leukémia egyik fajtája.

A fiatalember így emlékszik vissza az esetre:

Emlékszem, hogy korábban nem bírtam annyira rosszul a sört, mint a karácsonyi vásárban, 3 sör után rosszul lettem. Utólag azonban már minden világossá vált” – kezdte a beszámolóját a Metronak a férfi, aki a féléves kemoterápiája alatt ismerte meg leendő menyasszonyát, aki végig mellette volt a kezelések alatt. – „Megkértem a kezét. Úgy éreztem, hogy ha ezt legyőzzük együtt, akkor bármit átvészelünk. Láttuk egymást a legrosszabb pillanatokban, és ott voltunk végig egymással, ez bizony erőssé tett minket.”

A történetnek szerencsére boldog vége lett, a szerelmesek jövőre nagy lagzit csapnak.









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás