RETRO RÁDIÓ

Felébredt a kómából az Óbudán HÉV által elgázolt fiú





Jobban van, és felébredt a kómából az a 16 éves középiskolás, aki 3 héttel ezelőtt Óbudán véletlenül a HÉV elé lépett, mivel zenét hallgatott, és emiatt nem vette észre az érkező szerelvény jelzését. A Borsnak a fiú édesapja számolt be Matyi állapotáról.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.10.10.
Súlyos baleset

Matyi éppen iskolába sietett a pomázi otthonából Budapestre, amikor a vágányra lépett. Az Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium 11. osztályos diákja éppen kedvenc zeneszámait hallgatta headsettel, emiatt nem hallotta, hogy az érkező szerelvény hangjelzéssel figyelmeztette.

Súlyosan sérült, de jobban van

Matyit súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. Az orvosok mindent elkövettek a megmentése érdekében, és a jelek szerint ezúttal sikerrel jártak. Zsolt, a 16 éves fiú édesapja a Borsnak elmondta, hogy van most a gyermeke.

„Szerencsére már ott tartunk, hogy felébredt a kómából, és egyre jobb az állapota. Továbbra is intenzív osztályon kezelik, de láthatóan érti, hogy hol van. Beszélni még nem tud, mert tubus van a szájában, ezért a baleset körülményeiről sem tudtuk még megkérdezni” – mondta a szülő.

A rendőrök órákon át helyszíneltek a balesetnél – Fotó: Bors

Nem akart öngyilkos lenni

„Szeretnénk tudni, hogy mire emlékszik, de most az a legfontosabb, hogy mielőbb felépüljön. Az első három nap volt a kritikus, az orvosok pedig folyamatosan tájékoztattak bennünket. A kezelés egy hétórás műtéttel kezdődött, melyet további sikeres beavatkozások követtek. A combját és a csípőjét érték a legsúlyosabb sérülések. A feje is károsodott, de azt nem kellett operálni. Lélegeztették, és több infúziót is kapott. A mesterséges kómából több lépésben ébresztették fel, szerencsére jól reagált a szervezete a beavatkozásokra. Azt egyértelműen kimondhatjuk, hogy egy egyszerű baleset történt, Matyi sajnos figyelmetlen volt, mert megszokásból közlekedett” – reagált a férfi azokra a Facebookon is megjelent találgatásokra, melyek szerint a fia öngyilkossági kísérletet követett el.

A fiú fülhallgatóját is megtalálta a helyszínen a rendőrség – Fotó: Bors

A diákokkal elbeszélgettek az iskolában

Zsolt még elmondta, hogy Matyinak két testvére van, akik már nagyon várják haza. A teljes felépülésre még várni kell, a kórházi ellátás után egy hosszabb rehabilitáció következik.

„Teljesen kiegyensúlyozott családi életet él, az iskolatársai is kedvelik. Az anyagiakban sem szűkölködik, szép otthona van Pomáz egy népszerű részén” – árulta el a Borsnak a család egy barátja. A diák balesete után egyébként a gimnáziumban komolyabban elbeszélgettek a gyerekekkel arról, hogy a közlekedés során körültekintően kell viselkedni, illetve zenét sem szabad olyan hangerővel hallgatni, hogy az meggátolja a biztonságos tájékozódást.

Néhány évvel ezelőtt Mátyásföldön történt egy hasonló baleset, ám annak áldozata életét vesztette. Az illető ugyancsak a mobiltelefonján tárolt zeneszámokat élvezte, mielőtt a HÉV elgázolta.

 





Ezeket olvastad már?
Frontális ütközés történt: két kisgyerek sérült meg a kedd reggeli balesetben

Frontális ütközés történt: két kisgyerek sérült meg a kedd reggeli balesetben

Iszonyú pusztítás történt a Deák téren, lehangoló a látvány

Iszonyú pusztítás történt a Deák téren, lehangoló a látvány

Hihetetlen kutatás: a terhesség után fiatalabbnak néznek ki a nők

Hihetetlen kutatás: a terhesség után fiatalabbnak néznek ki a nők

Exkluzív fotók az Andrássy úti Louis Vuitton üzlet kirablásáról – Galériával

Exkluzív fotók az Andrássy úti Louis Vuitton üzlet kirablásáról – Galériával

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás