
Megrázó tragédia: Csupán tíz perccel késték le fiuk utolsó pillanatait a szülők
Tragikus balesetben vesztette életét.
Olyasmi történt a kasszánál, ami igazán oda nem illő volt. A vevő beleborzong, ha felidézi, hogy zajlott a jelenet.
Mindenkinek vannak olyan kínos emlékei, amelyeket évekkel később is szégyenkezve emleget. Így érez most az a nő is, aki saját magát hozta arcpirító helyzetbe! Azt mondja, a történtek után inkább vissza se megy többet a Lidlbe vásárolni.
A vásárló a közösségi médiában osztotta meg a szórakoztató és egyben szörnyű élményt, miután a szupermarket pénztárainál megfogadta, hogy soha többé nem megy vissza – írja a Mirror. A nő előtt már csak egy ember állt a pénztárban, aki sok alkoholt vásárolt. Az italokat látva a pénztáros megkérdezte tőle, hogy bulira készül-e, amire a nő is viccelődve közölte: „Én is bulizok! Huhúú!” A megjegyzése azért volt szörnyen kellemetlen, mert a kosarában nem volt más, csak egy uborka…
Az ajkát elhagyó megjegyzés után a nő megállíthatatlan nevetésben tört ki, még fizetni is alig bírt. Amint a nő közzétette a posztot, több ezer kedvelést kapott, valamint több mint 500 komment is érkezett. A hozzászólók megosztották saját, hasonlóan kínos történetüket, egy eladó pedig így vigasztalta a nőt: „Pénztárosként szeretjük az olyan ügyfeleket, mint te! Szívesen látjuk újra! Olyan kevés embernek van ilyen humora…”
Tragikus balesetben vesztette életét.
Nicolas Aujula baljós előrejelzést tett az idei évre.
Egy magyar férfit arra kényszerítettek, álljon be az ukrán seregbe.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.