
Borzalmas tragédia történt a magyar főúton, egy ember életét vesztette
Az áldozat a helyszínen életét vesztette.
A nagy vitát kiváltó pillanat akkor érkezett el, amikor az esküvői tortát a vendégek meglátták. Arra a látványra senki se számított.
Hatalmas vitát váltott ki egy fiatal pár esküvői tortadísze, egyesek úgy vélekedtek róla, hogy amit műveltek, az pimasz dolog volt, míg mások zseniális és egyedi megoldásnak titulálták – írja az Indy100. Az mindenesetre biztos, hogy a marcipándíszek sokat elárulnak az ifjú pár személyiségéről.
„Ilyen esküvői tortát még soha nem láttam. Ezt nézzétek!” – örömködött az egyik vendég. Majd ráközelít a két figurára, ahol a vőlegény egy tűzoltó egyenruhát visel, míg a menyasszonyon egy ápolónői öltözet látható, ebből kiderül a foglalkozásuk.
Ám ennél sokkal érdekesebb az, amikor a videó készítője a figurák háta mögé ér, akkor tárulkozik ki a valóság, ugyanis az látható, ahogy a vőlegyén marcipánfigura a menyasszony ruhája alá nyúl, majd belemarkol a fenekébe.
A felvétel érthető módon igen felkapottá vált és már több mint 700 ezren tekintették meg a TikTokon. A legtöbbekből visszatetszést váltott ki az eset.
„Egyáltalán nem jön be” – írta valaki, egy másik hozzászóló pedig így reagált rá: „Így lesz az igenből nem az oltár előtt.”
„Azért nem kéne ezt művelni mindkét család előtt!” – jegyezte meg egy harmadik kommentelő.
Volt olyan, aki odáig volt az ötletért.
„Ha nem ilyenem lesz, el sem megyek az esküvőmre!” – írta egy elismerő hozzászóló.
https://www.tiktok.com/@lifeofscottyv/video/7152293550787415342?is_from_webapp=v1&item_id=7152293550787415342

Az áldozat a helyszínen életét vesztette.

Mutatjuk, mit tartogat az időjárás!

Az atya több ördögűzésen is részt vett.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.