
Ebbe beleszakad a szív: a kis Ábrahám egész testében elterjedt a rák – Február 4., a Rákellenes Világnap
Szívszorító történeteket mutatunk.
A férfi megpróbálta kicselezni a szondát, de nem sikerült neki. Sőt, a zsaruknak az eszement ötlet miatt figyelmeztetést is ki kellett adniuk.
Nem mindennapi módszerhez folyamodott az a férfi, aki a rendőröket azért akarta megtéveszteni, mert ittas állapotban vezetett. Az autóst a zsaruk augusztus 27-én állították meg Bostonban, miután áthajtott a piros lámpán, éppen a rendőrök szeme láttára – írja a LADbible.
A piroson való áthajtást olcsóbban megúszta volna, azonban a férfi ittasan vezetett, és ezért egy maroknyi pénzérmét tömött a szájába, mielőtt a zsaruk megszondáztatták volna. A sofőr vélhetően egy interneten keringő elméletet alapul véve döntött így. Mivel egyes teóriák szerint a rézérmék megváltoztatják a nyál összetételét, amivel így a szondát be lehet csapni.
A férfi 65-ször fújta meg a szondát, az pedig a megengedett érték hétszeresét mérte, így a terve befuccsolt.
A rendőrségnek a történtek után figyelmeztetést kellett kiadnia, hogy az autósoknak semmiképpen ne jusson az eszükbe pénzérméket dugniuk a szájukba, mert a mérőeszközt nem lehet megtéveszteni.
„Ne higgyetek el mindent, amit az interneten olvastok” – írták a közleménybe.

Szívszorító történeteket mutatunk.

Az eredeti neve Thefacebook volt és 22 éve alapították.

Már pont hazamehetett volna a családjához, de megtörtént a tragédia.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.