
Szenzációs felfedezés: tudósok ráleltek az élet és halál közötti titokzatos harmadik állapotra!
Szenzációs felfedezés egy rejtélyes harmadik állapotról.
Igyekezniük kell azoknak, akik otthonfelújítási támogatásból szeretnék korszerűsíteni vagy felújítani lakásukat, házukat.
Mutatjuk, milyen rezsicsökkentő munkálatokba érdemes még belefogni. December 31-én véget ér a 2021. január óta elérhető otthonfelújítási támogatás, amely keretében akár hárommillió forintra is pályázhatnak a családok. Az igénylés feltétele, hogy a megvásárolt alapanyagot és az elvégzett munkálatokat számlákkal is igazoljuk a határidőig, így nem mindegy, mikor kezdünk neki a munkálatoknak.
Egy teljes körű lakásfelújítás már nem biztos, hogy belefér, a kisebb munkálatokat azonban még mindig nem késő elkezdeni. Ezekre a rezsicsökkentő munkálatokra érdemes még a pénzt elkölteni:
Az igénylőnek elő kell finanszíroznia az alapanyagot és a kivitelezés költségét is. Ha ezután derül ki, hogy mégsem vagyunk jogosultak a támogatásra, akkor nincs mit tenni, nem jár a pénz. Ahhoz, hogy ezt el lehessen kerülni, már a felújítás előtt célszerű ellenőrizni, hogy minden feltételnek megfelelünk-e. Azzal sem árt kalkulálni, hogy hiánypótlásra szólíthatnak fel minket, ami tovább nyújtja az elbírálás határidejét, ezért legkésőbb december 20-ig adjuk be az igénylést.
Szenzációs felfedezés egy rejtélyes harmadik állapotról.
Egy szem gyümölcs okozta a tragédiát.
Elképesztő számokat húztak ki az Ötöslottó-sorsoláson.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre