
Hajbeültetésből tragédia: rosszul lett, majd meghalt egy 38 éves férfi
Közvetlenül a beavatkozás előtt elhunyt a férfi.
Nagy lépés az emberiségnek: talán meg tudjuk menteni a Földet, ha jön egy aszteroida.
Először az emberi történelemben eltérítettünk egy űrsziklát úgy, hogy a NASA űrszondája belecsapódott a felszínébe. Mint a moziban, de ez most a valóság: üdvrivalgás fogadta az amerikai űrhivatal, a NASA houstoni központjában, ahogy egy amerikai űrszonda becsapódik egy aszteroidába.
Ezzel sikerült a nagy kísérlet: a Dimorphos nevű aszteroida példája bizonyítja, hogy el lehet téríteni útjából egy „űsziklát”, és adott esetben arra is van esély, hogy megakadályozzunk egy emberiséget fenyegető katasztrófát, ha egy aszteroida a Föld felé tartana. Hogy mennyivel tért ki útjából a Dimorphos, még elemzik, de az biztos, hogy nagy áttörés volt a komplex feladat megoldása. A NASA direkt egy olyan aszteroidát választott, ami egy másik, nagyobb közelében halad, hogy ezzel is nehezítse az űrszonda feladatát – de sikerült!
Közvetlenül a beavatkozás előtt elhunyt a férfi.
Egy férfi leszúrt egy másikat. A sérült kórházban van.
Az eszköz eddig 70 ezer életet mentett meg.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.