
Zseniális trükk! Így próbált randipartnert szerezni magának a 32 éves anyuka
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA skót nő egy nem mindennapi módszerrel akart magának párt találni a legismertebb társkereső oldalon. A terve bevált.
Sokan, más lehetőség nem lévén, az internetes társkereső oldalakon próbálnak maguknak párt találni.

Így tett a 32 éves edinburghi nő is, azonban a társkeresést megfűszerezte azzal, hogy korábbi munkahelye emblémáját tetováltatta a fenekére, és az arról készült képet tette fel a Tinderre.
Jodie Waddell egy éven át dolgozott egy edinburghi ASDA-áruház pizzapultjában. Amikor a következő év tavaszán megkapta a 90 fontnyi (kb. 43 ezer forintnyi) adóvisszatérítését, úgy döntött, valami emlékezetes dologra költi – írja a Daily Star.
Waddell a kapott pénzből a fenekére tetováltatta a cég emblémáját. Elmondása szerint azért döntött így, mert imádta életének azt az időszakát, amikor a cégnek dolgozott, és erről szeretett volna méltó módon megemlékezni. Másrészt pedig ő egy spontán nő, aki hajlandó ennyire messzire is elmenni egy jó poénért.
Az anyuka elárulta, hogy volt egy harmadik célja is a tetoválással. Azt remélte, hogyha feltölt erről egy fotót, akkor több randija lesz. Igaza is lett, ugyanis amióta látható ez a képe, azóta rengetegen írnak neki, hogy igazi-e a tetoválás, és hogy miért döntött úgy, hogy magára varratja azt az emblémát, ahol korábban dolgozott.
Jodie Waddell a különleges tetkóról egy videót is feltöltött a Tiktok oldalára.
https://www.tiktok.com/@jodiew1990/video/7119981190081154310?is_from_webapp=v1&item_id=7119981190081154310
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre