
Sokkoló tényeket közöltek a tudósok az esővízfogyasztásról
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolAz esővíz ma már a Föld minden pontján túl szennyezett ahhoz, hogy emberi fogyasztásra alkalmas legyen, mert a mérgező kémiai anyagok jelenléte meghaladja az ajánlott határértékeket - derül ki a Stockholmi Egyetem tudósainak szerdán ismertetett tanulmányából.
„Adataink szerint ma már egyetlen pontja sincs a Földnek, ahol az esővíz elég tiszta lenne az emberi fogyasztásra” - fogalmazott az AFP-nek nyilatkozva Ian Cousins, a Stockholmi Egyetem tanulmányának vezető szerzője. A tanulmány az Environmental Science and Technology című lapban jelent meg.
A Cuousins által irányított kutatócsoport a 2010 óta rendelkezésre álló adatokat tanulmányozta. Arra a következtetésre jutottak, hogy „az Antarktisztól a Tibeti-fennsíkig” meghaladják az ártalmas anyagok azt a szintet, melyet az Egyesült Államok Környezetvédelmi ügynöksége (EPA) határozott meg.
Ebben a két, érintetlennek számító régióban is 14-szerese a perfluor-alkil anyagok (PFA-k - az ember által előállított mesterséges vegyi anyagok) szintje az ivóvízzel kapcsolatos amerikai ajánlásoknak.
A PFA-kat közérthetőbben „örök vegyi anyagoknak” is nevezik, mivel rendkívül lassan bomlanak le. Eredetileg a samponok, csomagolóanyagok és sminktermékek összetevőjeként jutnak el környezetünkbe, beleértve a vizet és a levegőt is. Elfogyasztva pedig felhalmozódnak a szervezetben.
Egyes tanulmányok szerint a PFA-knak való kitettség befolyásolja a termékenységet és a magzati fejlődést. Szintén megnöveli az elhízás és bizonyos ráktípusok (prosztata-, vese- és hererák), valamint a magasabb koleszterintszint kockázatát.
Ian Cousins megjegyzi: az EPA nemrég csökkentette a PFA elfogadható szintjét, miután felfedezték, hogy ezek a vegyi anyagok befolyásolhatják a gyermekek oltóanyagokra adott immunválaszát.
A tudós kijelentette: a PFA-k beivódása környezetünkbe ma már visszafordíthatatlan folyamat, a bolygó többé nem képes semlegesíteni ezek környezeti hatását.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre