
Magyar családanyát rabolt el az albán maffia
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolEgy horgosi négygyermekes édesanyát elraboltak és bántalmaztak Milánóban egy balkáni bűnszervezet tagjai, azonban a nőnek sikerült segítséget kérnie a világhálón. Egy az olasz városban élő magyar nő sietett a segítségére, és neki köszönhetően az anyuka azóta már biztonságban van a családjával a Vajdaságban.
Gyakorlatilag az Elrabolva című világsikerű film elevenedett meg Milánóban, amikor egy milánói magyaroknak fenntartott közösségimédia-csoportban segítséget kért egy bajba került anyuka, nevezzük Katalinnak – számolt be róla a Bors.

Bedrogozták és meg is erőszakolták
A halálfélelemben lévő nő azt írta a posztban, hogy bezárták, bedrogozták és meg is erőszakolták, ám sokan nem hittek neki. Ám egy Milánóban élő magyar nő a tettek mezejére lépett a kétkedés helyett, és sikerült kiszabadítania az áldozatot.

„Esélye sem lett volna hazajutni, ha nem hiszem el az egészet”
A bajba jutott nő megmentője egy bejegyzésben fejtette ki a részleteket az ügyről, ahol elmondta, hogy a segítségért könyörgő asszony emberrablás áldozata volt, akit egy albán kábítószer-kereskedő rabolt el, majd tartott fogságban.
„A fiatal hölgy valóban emberrablás áldozata volt, egy albán kábítószer-kereskedő bedrogozta, bántalmazta, elvette a pénzét, és prostitúcióra akarta kényszeríteni. Esélye sem lett volna hazajutni, ha nem hiszem el az egészet, és nem reagálom le nagyon gyorsan” – írta a férfiak bátorságát meghazudtoló nő, aki azt is elárulta, hogy Katalin életveszélyben volt, többször fegyverrel fenyegették, hogy lelövik.

Videóhívásban mondott köszönetet megmentőjének
Katalinról nagyon keveset lehet tudni (a bejegyzése sem érhető már el a közösségimédia-oldalon), de a legfontosabb, hogy már biztonságban van a családjával, azaz a négy gyermekével és beteg édesapjával a vajdasági Horgoson. Megmentőjének egy videóhívásban könnyek között mondott köszönetet a felbecsülhetetlen segítségért.
„Nem magamat akarom fényezni, de szerencsére ki tudtam szabadítani az emberrabló karmaiból, és a segítségemmel már hazaért” – tudatta a megmentő a posztjában – szúrta ki a Bors.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre