RETRO RÁDIÓ

Volner János szerint nem véletlen elszólás volt Gyöngyösi Márton „zsidólistázós” kijelentése





Egy idáig feledésbe merült történetről számolt be Volner János: a Jobbik frissen megválasztott elnöke, a zsidókat listázni kívánó parlamenti felszólalása után – hiába állítja utólag, hogy azonnal bocsánatot kért – országos körútra indult, ahol Izraellel és a holokauszttal kapcsolatos antiszemita nézeteit népszerűsítette. És nem ez az egyetlen.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.07.13.
kendőzetlen vélemény

Volner János, aki 2010 és 2018 között a Jobbik országgyűlési képviselője volt, a Hír TV-ben idézte fel a Gyöngyösi Márton botrányos kijelentése után történteket. Emlékezetes, hogy Gyöngyösi egy 2012-es parlamenti felszólalásában a következőket mondta: „Itt lenne az ideje annak, hogy felmérjük azt, hogy az itt élő, és különösen a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára”. Az újonnan megválasztott Jobbik-elnök volt párttársa felidézte: közvetlenül a botrányos felszólalás után Gyöngyösi országjáró körútra indult, hogy antiszemita nézeteit a széles közönség elé tárja.

Gyöngyösi Márton még egy 2012-es parlamenti felszólalásában beszélt arról, hogy fel kéne mérni, hogy hány olyan zsidó származású ember van a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban, aki nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek – Fotó: Facebook

„Megtörtént ez a zsidólistázós kijelentése, és utána elment egy országjárásra, ahol akár a holokausztról, akár a zsidóságról, akár Izrael világpolitikában betöltött szerepéről a saját felfogásában antiszemita nézeteket hangoztatva folyamatosan kommunikált – emlékezett vissza az egykori párttárs. Még egyszer mondom, az egy kifejezetten olyan kampánykörút volt, amikor ő az ilyen nézeteit meg akarta ismertetni az ország közvéleményével. Tehát itt nemcsak arról van szó, hogy volt egy véletlen elszólás, ő erre egy egész kampánykörutat szervezett a későbbiek folyamán” – idézte fel Volner.

Volner János állítja, nem véletlen elszólás volt Gyöngyösi botrányos kijelentése – Fotó: MTI

Egykor ki akart lépni az EU-ból, ma a magyar függetlenség ellen dolgozik

A volt párttárs emlékeztetett arra is, hogy Gyöngyösi Márton egykor Magyarország Európai Unióból való kilépésének egyik legnagyobb szószólója volt, és helyeselte a Jobbik emlékezetes akcióját is, amikor elégettek egy EU-s zászlót. Ma viszont a Spinelli-csoport lelkes tagja, ahol Gyurcsány Ferenc feleségével, Dobrev Klárával is együtt dolgozik. A Spinelli-csoportot – amely a nevét egy olasz kommunistáról kapta – két magyarellenes politikus, Daniel Cohn-Bendit és Guy Verhofstadt együtt alapította. Az EP-képviselőkből álló hálózat célja, hogy az erős nemzetállamokból álló Európai Unió helyett egyfajta Európai Egyesült Államokat hozzanak létre. Ez a törekvés lényegében véget vetne az önálló magyar államiságnak is.

Varga-Damm: Ugyanúgy üldözési mániája van, mint Jakab Péternek

Megválasztása után Gyöngyösi Márton azonnal jelezte: a pártelnöki feladatok mellett megtartja Európa Parlamenti mandátumát is. Varga-Damm Andrea, a Jobbik korábbi országgyűlési képviselője szerint Gyöngyösi Márton csupán azért indult a választáson, hogy az EP-lista helye 2024-ben meglegyen, és bebiztosítsa a saját egzisztenciális biztonságát. Ugyanakkor teljesen hiányoznak belőle a vezetői képességek, és egyáltalán nincsenek politikai víziói.

„Ugyanúgy üldözési mániája van, mint Jakab Péternek, mindenkiben ellenséget lát, aki esetleg valamit kritizál. És ami a legfontosabb, az ő elnökhelyettesi vezetése alatt az EP-választás és az április 3-i választás is csúfos vereség volt” – tette hozzá Varga-Damm.

Varga-Damm Andrea szerint Gyöngyösi Márton mindenkiben ellenséget lát – Fotó: MTI

Murányi: Gyöngyösi nemzetáruló, Jakab tök hülye

„Nem is hazaáruló, több annál, nemzetáruló” – jelentette ki Gyöngyösi Mártonról Murányi Levente ’56-os forradalmár, a Jobbik volt alelnöke a Magyar Jelennek adott interjújában.

Kedveltem, mert kulturált, jó megjelenésű, szimpatikus fiatalembernek gondoltam, több nyelven beszél” – mondta Murányi, aki szerint Gyöngyösinek „igazából nincs mondanivalója”, és „az amerikaiak, ha úgy tetszik, a háttérhatalom embere”. Az ’56-os veterán Jakab Péterről is beszélt, akiről eleinte azt gondolta, hogy egy politikailag informált, széles látókörű valaki, azonban kiderült, nem az.

„A politikához tök hülye. Nincs politikai érzéke. És ez a BKV-ellenőr asszisztensnője, aki lehet, hogy neki az ágyban nagyon kedvező, de a politikához szintén tök hülye. És így két politikához tök hülye vezette a pártot idáig” – fejtette ki a volt alelnök. „Az egész Jobbik egy mese” – foglalta össze Murányi Levente, hozzátéve, hogy a Jobbik már csak a pénzről szól, és „előbb-utóbb már csicskái lesznek Gyurcsánynak”... A Jobbik vezetősége az interjú után azonnal kezdeményezte Murányi kizárását a pártból.

Murányi Levente ’56-os forradalmár nemzetárulónak nevezte Gyöngyösi Mártont – Fotó: MTI

Ukrajna nagy barátját korábban kitiltották Ukrajnából

Az Alfahírben február 26-án megjelent „Szankciókat Oroszország ellen, most!” című véleménycikkében Gyöngyösi már az EU-s szankciók előtt követelte Oroszország kizárását a globális bankközi fizetési rendszerből, és szorgalmazta a büntetőintézkedéseket az orosz elit családtagjai ellen. Később felszólalt az Európai Parlamentben is, mondván „a javasolt szankciók jók, és hatékonyak”. Gyöngyösi harcos oroszellenessége különösen érdekes, mivel 2014-ben kitiltották Ukrajnából, mivel „nemzetközi megfigyelőként” asszisztált a kelet-ukrajnai orosz szakadárok által önhatalmúlag kikiáltott donyecki és luganszki „népköztársaságok” választásainál.





Ezeket olvastad már?
Karácsonyékhoz kerülhettek a hídpénz-botrány lenyúlt milliói

Karácsonyékhoz kerülhettek a hídpénz-botrány lenyúlt milliói

„A szívem szakadt meg a kislányért” – drámai részletek derültek ki csepeli emeletes ház ablakából kizuhant 3 éves kisgyermek balesetéről

„A szívem szakadt meg a kislányért” – drámai részletek derültek ki csepeli emeletes ház ablakából kizuhant 3 éves kisgyermek balesetéről

Nem ismert határokat: rettegésben tartotta az Aldi dolgozóit egy visszaeső bűnöző

Nem ismert határokat: rettegésben tartotta az Aldi dolgozóit egy visszaeső bűnöző

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás