RETRO RÁDIÓ

Fazekas Ádám fagyija tarolt Olaszországban





Magyar cukrász lett a világ második legjobbja.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.07.18.
fagyi

„A pisztácia kifogyott, csokoládé nem is volt” – hangzott Bud Spencer elhíresült mondása a Különben dühbe jövünk című filmben. Ezúttal nincs okunk dühöngeni, sőt, inkább örülhetünk, mivel egy magyar cukrász nyerte az ezüstérmet pisztácia-kreációjával a fagylaltkészítők világversenyén Olaszországban, maga mögé utasítva spanyol, amerikai és nem utolsósorban olasz mestereket, vagyis hazai pályán győzte le a fagyikészítők krémjét – számolt be róla a La Reppublica.

Kreációról pedig azért beszélünk, mivel a díjnyertes nyalánkság tonkababos málnavelővel és ostyával készül, és már tavaly besöpörte a fagyis Oscarnak is nevezett Gelato Festival World Masters fődíját. A fesztivál szervezői a múlt hét végén hirdették ki a világ legjobbjait, akiknek a sorában a budapesti Fazekas Cukrászda vezetője lett a második.

Hihetetlen, hogy ilyen előkelő helyen végeztem, hiszen tavaly csak három versenyen indultam és nyertem, miközben mások akár tíz versenyen is gyűjtöttek pontokat. Az összesített pontszámommal mégis dobogós helyem lett a teljes világmezőnyben” – büszkélkedett el a Ripostnak Fazekas Ádám.

Fazekas Cukrászda

Természetesen az élményből a magyaroknak sem kell kimaradniuk! A világbajnok pisztáciával a XVI. kerületi és a rétsági Fazekas Cukrászdában is találkozhatnak a fagyik szerelmesei. A fagyasztott gombócok közt emellett olyan különlegességeket is lelhetünk, mint a sós karamell vagy a tökmagolaj, de az igazán extrém ízek kedvelői a kovászos uborkás nyalnivalót is kipróbálhatják.

A római világverseny első helyezettje Marco Venturino lett, a savonai I Giardini di Marzo fagylaltüzletből. A maestro nyertes desszertje tejjel és fehér csokoládéval készül, de egyedülálló ízét a rózsaszörpnek köszönheti. Ha kíváncsi vagy a teljes rangsorra, ide kattintva megnézheted.





Ezeket olvastad már?
„Nem hittem a szememnek” -  Elképesztő, hogy mi utazott a pesti trolin

„Nem hittem a szememnek” - Elképesztő, hogy mi utazott a pesti trolin

Húsvéti hosszú hétvége: mutatunk néhány programot nagypéntek és a locsolkodás között

Húsvéti hosszú hétvége: mutatunk néhány programot nagypéntek és a locsolkodás között

Most érkezett: robbanás történt Budapesten, egy ember nem élte túl a szörnyűséget

Most érkezett: robbanás történt Budapesten, egy ember nem élte túl a szörnyűséget

Mentőhelikoptert riasztottak: buszbaleset történt, rengeteg a sérült

Mentőhelikoptert riasztottak: buszbaleset történt, rengeteg a sérült

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás