RETRO RÁDIÓ

Reformkort idéző játszótér épül a XII. kerületben – Fotók!





A Hegyvidéki Önkormányzat egyik fontos fejlesztési célkitűzését kezdte el megvalósítani a Hollósy Simon utcában. A „Hegyvidék főutcája” program részeként, a kerületiek igényeinek felmérése után újjászületik a Hollósy játszótér, ami a Metropolnak nyilatkozó helyiek szerint biztonságosabb, zöldebb és modernebb is lesz a felújításnak köszönhetően.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.06.23.
XII. kerület Megújulás

Egy helyi apuka arról mesélt, hogy egy évvel ezelőtt többfordulós konzultációval kérték ki a lakosok véleményét és elképzeléseit a játszótér megújulásáról. A XII. kerületi családapa elmondása szerint első körben egy részletes, alapos kérdőívet tölthettek ki, majd két fórumot is szervezett az önkormányzat a lakókkal való egyeztetésért. Az apuka úgy fogalmazott, a játszótér „sokkal modernebb és biztonságosabb” lesz a felújítás után. Szerinte jól felmérték a lakók igényeit, és amennyire csak tudták, beleépítették azokat a tervekbe. Úgy tudja, fekvőrendőrt is építenek a park mellett lévő útra, valamint rengeteg új játék kap majd helyet. Kislányával a gőzhajóról mintázott famászókát várják a legjobban. Az új játékok a reformkor nevezetességeit fogják felidézni, többek között a fogaskerekűt és a Lánchidat is.

Javában zajlik már a játszótér megújítása Fotó: Metropol/Bánkúti Sándor

„Tavaly a park karbantartása során felmérték a fákat, a korhadtakat kivágták, helyükre most nyolc újat ültetnek” – emelte ki. A park területén egyébként 1500 négyzetméternyi zöldfelület kap helyet, emellett egy 120 négyzetméteres közösségi kertet is létesítenek.

Egy környékbeli anyuka szintén örül, hogy az építkezésen óvják a fákat, számára ez volt a legfontosabb szempont, amit jelzett is a konzultáción, hiszen ez a környék legárnyékosabb játszótere és hasznosnak tartja az illemhely megépülését is.

A nyolcéves Zsófi azt mondta a Metropolnak, hogy már nagyon várja az új játszóteret, a hinta a kedvence, de mindegyik játékot szereti. Anyukája elmesélte, hogy jól emlékszik az írásbeli konzultációra, szerinte a felújítással balesetbiztosabb lesz a hely, a beton helyett gumilapok lesznek a földön, amin kevésbé ütik meg magukat a gyerekek, ha elesnek.

Zsófi már nagyon hintázna – Fotó: Metropol/Bánkúti Sándor

A Hegyvidék főutcája program

A Böszörményi úton és annak közvetlen környezetében az épített és kulturális értékek fejlesztését és bemutatását tűzte ki céljául az önkormányzat.

  • Játszótérfejlesztés: A családokat, kisgyermekkel sétálókat, illetve a pihenni vágyók kikapcsolódását szolgálja a Hollósy Simon utcai játszótér fejlesztése. A játszótér és park nyolc új fával, 3500 növénnyel, 14 darab egyedi tervezésű, kézműves fajátékkal, pingpongasztallal, külön pihenőtérrel, illemhellyel, ivókúttal és egy nagyobb homokozóval bővül.

  • Történelem sétálgatva, mobilról: A Böszörményi úton sétálók tartalmas időtöltéséhez járul hozzá egy interaktív digitális adatbázis fejlesztése, ami a környék épített és kulturális értékeit mutatja be. A látogatók séta közben, mobiltelefonnal, a társasházak falán elhelyezendő QR-kódok segítségével érhetik majd el azokat az archív fényképeket, videókat, rövid szöveges leírásokat, amelyekkel megismerhetik az építészetileg értékes épületeket, az itt élt művészek, tudósok, sportolók életútját és szellemi örökségét.

  • A Böszörményi út esztétikai vonzerejének növelése érdekében negyvenhét magán-, illetve önkormányzati tulajdonú üzletportál, valamint három társasházi kapu felújítását tervezi a Hegyvidéki Önkormányzat, 100%-os finanszírozással.





    Ezeket olvastad már?
    Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

    Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

    Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

    Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

    Hűha: népszerű fürdőhelyen estek egymásnak a szerelmesek

    Hűha: népszerű fürdőhelyen estek egymásnak a szerelmesek

    Újabb botrány a HÉV-en: úgy megijedt Anna, hogy a következő megállónál lemenekült a szerelvényről

    Újabb botrány a HÉV-en: úgy megijedt Anna, hogy a következő megállónál lemenekült a szerelvényről

    Top hírek





    Ezek is érdekelhetik



    Hírlevél-feliratkozás