
Brutális pusztítást végzett az eső Nagymaros és Szob között, hónapokig nem fog járni a vonat - Fotók!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA csütörtök délutáni esőzés következtében 1700 méteres szakaszon, soha nem látott mennyiségű, 10 ezer köbméternyi sár és kőlavina öntötte el a vasúti pályát Nagymaros és Szob között, a Dömösi átkelésnél. A MÁV szakemberei péntek délelőtt felmérték a károkat, a MÁV FKG még aznap éjjel megkezdi a helyreállítást - írta közleményében a MÁV.

A Szob alsó és Zebegény megállóhelyekre utazók a Szob–Zebegény között közlekedő pótlóbuszt vehetik igénybe. Nagymaros és Zebegény között pedig vonatpótló hajók járnak.
A vonatok Nagymaros és a Nyugati pályaudvar között menetrend szerint közlekednek. A Nagymaroson túlra utazóknak célszerű Kismaros állomáson átszállni pótlóbuszra, a Zebegénybe hajóval utazók pedig Nagymaros-Visegrád vasúti megállóhelytől közelíthetik meg leggyorsabban a hajóállomást.

A vonalon közlekedő Szob, Párkány határállomáson ki- és belépő nemzetközi vonatok kerülő úton közlekednek Komárom, illetve Rajka érintésével, az utasoknak hosszabb menetidővel kell számolni. Továbbra is a Nyugati pályaudvarról indulnak és oda érkeznek.


Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre