
Hatalmas az érdeklődés! Tömegeket csábítanak a Városliget megújult épületei
A már elkészült látványosságok hatalmas tömegeket vonzanak a Városligetbe, amely a Liget Budapest Projekt keretén belül újul meg.
A Városliget újjáélesztésében nagy szerepe van Európa legnagyobb és legátfogóbb kulturális városfejlesztési programjának, a Liget Budapest Projektnek, amelyet a kormány a választások után is folytat. A megújuló Városliget eddig már mintegy 3 millió embernek biztosított kikapcsolódási lehetőséget.

„Egyszerre lesz több zöld és több kultúra a Ligetben”
„A Liget zöldfelülete az eddigi 60 százalékról 65 százalékra bővül, és a meglévő parkfelületeket is felújítjuk: eddig már mintegy kétszázezer négyzetméteren ez meg is történt… Vagyis az valósul meg, amit ígértünk: egyszerre lesz több zöld és több kultúra a Ligetben” – mondta Baán László, a Liget-projekt miniszteri biztosa a Ripost7-nek.
Már megvalósult fejlesztések:
További fejlesztések:
A Millennium Házát már 100 ezren látogatták
A Városliget legrégebbi épületét Zsolnay porcelán díszíti, valamint századfordulós hangulatú kávéház szolgálja az odalátogatók kényelmét. A felújított ingatlant 1500 tőből álló rózsakert veszi körül. A 2019-ben átadott épületet eddig több mint 100 ezren látogatták.

Modern Nemzeti Galéria tervei
Már elkészült a Nemzeti Galéria látványterve. Az egykori Petőfi Csarnok helyén egy modern, 50 ezer négyzetméteres múzeumi területű épületet láthatunk majd viszont.

120 év után, május 1-től újra lehet hőlégballonozni a Ligetben
Talajhoz rögzített kilátópontként éled újra a nagy népszerűségnek örvendő légi attrakció, a ballonozás. A léghajó menetrendszerűen emelkedik a levegőbe, kosarában egyszerre akár 30 utassal, akik mintegy 150 méter magasból csodálhatják a Ligetet és a várost.

Izgalmas kiállítással várja majd látogatóit a Magyar Innováció Háza
A Közlekedési Múzeum Magyar Innováció Házaként születik újjá, ahol olyan társadalomtörténeti tárlat lesz megtekinthető, amely segít megismerni, hogy hogyan hatott a közlekedés a társadalomra, és milyen igények szülték a technológiai innovációkat.


Top hírek


Egy eddig nem látott videófelvétel került elő Magyar Péter Ötkertben történt incidensről
A felvétel arról a telefonról származik, amelyet a Tisza-vezér a Dunába dobott.

Ez bizony Magyar bukta!
A kormányfő is reagált Magyar Péter beismerésére.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre