
Menczer Tamás: Von der Leyen csinált egy költségvetést Ukrajnának
Az EU költségvetését ukrán nemzetiszínű szalaggal át lehetne kötni.
Magyarország egyik legszebb települését az ókorban kelták, majd rómaiak lakták, akik nem egy természeti jelenségnek tulajdonítottak gyógyító erőt.
A kelták bizonyítottan lakták a dunántúlt, így a Balaton környéki területeket is. Zánkán és Tihanyban is fellelhetők még olyan földsánc erődök nyomai, amelyeket a keltáknak is tulajdonítunk. Tihany az ókor nagy részében még sziget volt, amit csak jóval később, feltöltéssel alakítottak félszigetté. Az elhatárolt terület több törzs lakóhelye volt egészen a honfoglalásig: a kelták mellett illírek és avarok is letelepedtek itt, de a környéket kedvelték a rómaiak is.
A gyógyító hatás eredetét kutatva egészen a földtörténet korai szakaszáig kell visszanyúlnunk: ekkoriban Tihany még vulkanikus terület volt, amiről a két kráterből kialakult Külső-tó és Belső-tó, valamint a még ma is látható gejzírkúpok árulkodnak. Ezek ásványi anyagban gazdag, forró vízű források voltak, amelyek az évezredek során kúpokat raktak le, és némely esetben egész magas tornyokat alkottak. A tihanyi gyógyító energia a hívők szerint részben a vulkanikus erők megmaradt energiáira épül. Tihany egyik legszebb kilátással rendelkező szállodája az Echo Residence All Suite Hotel a Kopaszhegyen, az energiavonalak közelében épült: https://tihany.utisugo.hu/szallasok/echo-residence-all-suite-hotel-29726.html
Mert van a településnek még egy különlegessége: itt is keresztülfutnak a földet behálózó, úgynevezett Szent György energiavonalak, amelyeket a föld mágnesessége alakított ki. Számos tudós szerint ezeken a vonalakon épültek ki a múlt nagy társadalmai, így Szent György-vonalon találhatók például a Gízai piramisok, a Stonehenge, Machu Picchu, Európa dolmenjei, sétáló kövei, de számos jeles keresztény templom és katedrális is.
Nem véletlenül települt ide I. András király, a Tihanyi Apátság alapítója, valamint a felesége meghívására érkezett kijevi szerzetesek sem, akik itt építettek sziklalakásokat maguknak - ezek a barátlakások a mai napig megtekinthetők.
“Az ókor társadalmai fogékonyabbak voltak a spiritualitásra és használták a gyógyító energiákat, amíg a középkori kereszténység bigottsága el nem homályosította a tudás nagy részét. A jelen embere fedezte fel újra mindazt, amit őseink a hasznukra fordítottak. Talán ma éli igazán reneszánszát a spiritualitás, a gyógyító energiák, a pozitív tudat.”- derül ki Tömösváry Zsigmond Pelso legenda című könyvéből.
Az EU költségvetését ukrán nemzetiszínű szalaggal át lehetne kötni.
így él manapság Zente, az SMA1-gyel diagnosztizált kisfiú.
Az édesanya hiába tett meg mindent kislánya védelmében.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.