A rendőrök nem mozdulnak az aszódi gyerekgyilkos mellől, mélyaltatásban van





Mélyaltatásban tartják és rendőrök vigyáznak arra az apára, aki brutális módon, álmukban, baltával végzett két lányával, Tímeával és Júliával Aszódon.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.05.30.
brutalitás

A család évekkel ezelőtt még együtt élt abban az aszódi lakásban, amelyen végül L. Tamás elkábította, majd kegyetlenül megölte a két lányát, Tímeát és Júliát. A pedagógusként dolgozó anya még a múlt hét vasárnap fordult a rendőrséghez, amikor a gyerekek a kapcsolattartásról nem értek haza a Heves megyei Vámosgyörkre Zsuzsához. Az egyenruhások a Bors információi szerint be is kopogtattak az aszódi lakásba, de amikor senki nem nyitott ajtót, elmentek.

Tamás a gyilkosság után a Vámosgyörk melletti Adácson vonat elé vetette magát, de túlélte az öngyilkossági kísérletet. A szerelvény levágta az egyik lábát, a férfit kórházba szállították. A lap úgy tudja, mélyaltatásban tartották és rendőrök vigyáztak rá az ágyánál. A lányok tragédiájára végül úgy derült fény, hogy a szomszédok csütörtökön ismét kihívták a rendőrséget, ugyanis bűz áradt a lakásból, miközben Tamást már napok óta nem látták. Azt gondolták, hogy a férfi öngyilkos lett.

A szomszédok hívták múlt csütörtökön a rendőrséget, mert bűz áradt a lakásból, azt hitték, a férfi lett öngyilkos Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

A Bors megtudta: az anya korábban többek között nőjogi szervezetektől is segítséget kért, de úgy tűnik, nem kapott elég hatékony támogatást. A borzalomnak voltak előjelei, ugyanis a lányok féltek az apjuktól, egyáltalán nem szívesen mentek hozzá. Az anya még pénteken beszélt a lapnak.

– Az a szörnyű, hogy ez megtörténhetett – mondta szűkszavúan, és kijelentette, később még bővebben szeretne az előzményekről nyilatkozni, ám aztán meggondolta magát.

A vámosgyörki csalási ház egyesek szerint egy erődítményhez hasonlítható. A homlokzatot még korábban bekamerázták, és a kertet egy palakerítés övezi, amely semmilyen betekintést nem enged.

– Zsuzsanna rettegett, de alig valakit avatott a bizalmába – mondta az asszony egyik szomszédja, és hozzátette: senki sem érti, hogy a gyámhatóság miért nem korlátozta az apa kapcsolattartáshoz való jogát. Ha ugyanis megtette volna, a lányok még élnének.

Többen úgy vélték, élne még a két lány, Tímea és Júlia, ha a gyámhatóság korlátozta volna az apa kapcsolattartásához való jogát

 





Ezeket olvastad már?
Kórházi betegágyán ölte meg a feleségét, megdöbbentő magyarázattal szolgált a férj

Kórházi betegágyán ölte meg a feleségét, megdöbbentő magyarázattal szolgált a férj

Elegancia és múlt: Az AERON Andrássy úti Üzlete elkápráztatta a celebvilágot

Elegancia és múlt: Az AERON Andrássy úti Üzlete elkápráztatta a celebvilágot

„Búcsúzz el apától!” – mondta 3 éves fiának a nő, mielőtt gyermekével és önmagával is végzett

„Búcsúzz el apától!” – mondta 3 éves fiának a nő, mielőtt gyermekével és önmagával is végzett

„Istent játszott, pedig nem volt joga hozzá”"– 380 évre ítélték a 17 emberrel végző ápolónőt

„Istent játszott, pedig nem volt joga hozzá”"– 380 évre ítélték a 17 emberrel végző ápolónőt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás