
Meghökkentő, mi került elő a fal mögül a házfelújításon – Fotó!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolHátborzongató belegondolni, hogy mik rejtőzhetnek a falak mögött. Ezúttal viszont inkább csak meglepő, mintsem félelmetes dolog került elő.
Egy észak-illinoisi család úgy döntött, hogy felújítja otthonát. A konyha és a fürdőszoba felújításakor kellett kivágniuk egy darabot a könnyűszerkezetes ház falából, ekkor került elő a több mint 60 éve ott lévő meglepetés…
Eleinte nem tudták, hogy mi lehet törölközőbe csomagolva a fal mögött, ezért a gyerekeket ki is küldték a helységből. A szülők tartottak tőle, hogy egy bizarr, netán erőszakos esemény nyomaira bukkantak, már a megalvadt vér látványára is felkészültek. Szerencsére nagyot tévedtek.
A 31 éves Grace Jones azt mondta, hogy két darab mcdonald’sos hamburgerpapírt és egy egyébként jó állapotúnak kinéző sült krumplit találtak. A gyorsétel a ház 1959-es építése óta heverhetett ott, ugyanabban az évben nyílt ugyanis a környéken egy McDonald’s. Az étterem akkoriban még csak házhoz szállítással működött, egy hamburgert 15 centért, egy adag sült krumplit 10 centért, egy turmixot pedig 20 centért árultak.
A házaspár emlékként őrzi a talált tárgyakat, melyeket egy jó magas polcra tettek, nehogy a gyerekek véletlenül az időálló burgonyát egyék meg uzsonnára.
Elkészült a Metropol Nagy Budapesti Korrupciótérképe! Nézd meg, melyik kerületben mennyit loptak – kattints a milliárdokért!
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre