
“Nagyon boldog, hogy nem a kórházi falakat nézi” - Így ünnepelte a húsvétot Józsika, aki legyőzte a rákot
Józsika néhány hónap leforgása alatt legyőzte a rákot.
Azt is bejelentették, hogy a béketárgyalások március 2-án szerdán egy második körrel folytatódnak az orosz és ukrán fél között.
Nyilvánosságra hozták az első találkozó során javasolt feltételeket. Ahogy a Metropol is megírta, tegnap, február 28-án Fehéroroszországban, az ukrán határ közelében öt órán keresztül tárgyalt egymással az orosz és az ukrán küldöttség, de érdemi megállapodás nem született.
Az orosz delegációt Vlagyimir Medinszkij elnöki tanácsadó vezette, aki korábban azt mondta, hogy az orosz delegáció kész addig tárgyalni az ukrán féllel, ameddig a megegyezéshez szükséges.
A Glavkom nevű ukrán lap az ukrán delegációtól származó forrásaira hivatkozva közölte az első találkozón megfogalmazott feltételeket.
Oroszország állítólag követelte, hogy Ukrajna vállalja, hogy parlamenti szinten papírra veti az EU-n kívüli státuszát, és népszavazást szervez erről a kérdésről. Emellett az orosz fél azt követelte Ukrajnától, hogy ismerje el a Donyecki és Luhanszki Népköztársaságot az érintett régiók közigazgatási határain belül, és mondjon le arról a követeléséről, hogy a Krímet adják vissza Ukrajnának. Ukrajna a Glavkom szerint tűzszünetet és az orosz csapatok kivonását követelte területéről.
A béketárgyalások március 2-án szerdán egy második körrel folytatódnak az orosz és ukrán fél között, ugyanúgy Fehéroroszországban.

Józsika néhány hónap leforgása alatt legyőzte a rákot.

Ez már nem játék. Védd magad!

A magyar űrkutatás két mérföldköve is ezen a napon történt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.