
Kamera rögzítette: golyóval a fejében mászott elő a saját sírjából
Egy saját sírjából kimászó férfi tántorgott be egy benzinkúthoz.
Kis Sándor katonai tengerészként dolgozott Ukrajnában, amikor a hajóját rakétatámadás érte.
A Bors utánajárt, hogy mikor és hol helyezik végső nyugalomra az Ukrajna orosz inváziója alatt elhunyt Kis Sándort. Információik alapján hétfőn a kárpátaljai magyar felmenőkkel bíró hősi halottól a családján és a barátain kívül a bajtársai is végső búcsút vesznek.
Mária, Sándor özvegye a Borsnak elmondta: elképzelni sem tudja, hogyan lesz képes a temetésen tartani magát.
„Ungváron, a szülőföldjén pihen majd az örökkévalóságig. A gyerekeket nem viszem magammal, nem nekik való egy temetés. A két kisfiunknak mindig a legnagyobb szeretettel és büszkeséggel mesélek majd az apjukról. Sándor egy igazi hős, aki az életét áldozta Ukrajnáért” – zokogott a katona hitvese.
Egy saját sírjából kimászó férfi tántorgott be egy benzinkúthoz.
Drámai részleteket közölt az orvosszakértő.
A negyvenes anyuka elvesztette gyermekeit, fogait, és majdnem az életét is.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.