Szijjártó: Eddig kilenc ország majdnem 4900 állampolgárának segített Magyarország a hazatérésben

Magyarország eddig kilenc ország majdnem 4900 állampolgárának segített hazajutni mintegy 28 mentesítő járattal – közölte Szijjártó Péter szombaton a Facebook-oldalán.



Megosztás
Szerző: metropol
Létrehozva: 2022.03.05.
Hazatértek a családjukhoz

„Két évvel ezelőtt minden idők legnagyobb magyar repatriálási műveletében, összesen 11 ezer honfitársunkat hoztuk haza a világ minden tájáról. Az időkeret szűk volt, a cél pedig világos: hazajuttatni valamennyi magyar embert, mielőtt a világ országai lezárják a határaikat.” - írta Szijjártó Péter.

Az akkor megszerzett tudást és tapasztalatot most más nemzetek segítségére használja Magyarország.

A külgazdasági és külügyminiszter arról írt többek között, hogy a háború kirobbanása óta összesen 140 ezer menekült érkezett Magyarországra Ukrajnából, magyarok, ukránok és olyan harmadik országok állampolgárai, akiknek most nekünk kell segíteni abban, hogy hazatérhessenek családjukhoz.

Közölte azt is, hogy a legtöbb repülőgépet India indította, ahova már 3548, főleg egyetemista diák tért haza Magyarország területén keresztül. Emellett más országok is folyamatosan indítják a járataikat Budapestre, amelyekkel eddig 614 marokkói, 177 kuvaiti, 174 nigériai, 98 lengyel, 97 ecuadori, 24 izraeli és 12 olasz állampolgár jutott haza magyar segítséggel.

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás