RETRO RÁDIÓ

Sokkoló! Lebukott Elon Musk cége, kegyetlen állatkísérleteket végeznek





A számítógépek és az emberi agy közötti kapcsolatot fejlesztő cég reagált azokra a vádakra, miszerint megcsonkítják az állatokat.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.02.15.
embertelen

Azzal gyanúsítják a Neuralink agyimplantátumokat gyártó céget, hogy a laboratóriumban kísérletezésre használt majmok agyát a silány kísérletek során megcsonkították, majd hagyták, hogy elpusztuljanak – írja a Daily Star.

A cégnek Elon Musk a társtulajdonosa, így elég nagy port kavart a médiában.

Elon Musk cége feltehetően brutális állatkísérleteket végzett a kutatások során Fotó: MTI/EPA

Miután a The Physicians Committee for Responsible Medicine vizsgálatot indított, a cég beismerte, hogy az agyi csip beültetése nyolc majom életébe került, ám állításaik szerint az állatokat a lehető leghumánusabb módon elaltatták, majd az agyhalál bekövetkeztekor eutanálták. Tagadják, hogy az állatok szenvedtek volna.

Nyolc majom pusztult el a kísérletek során Fotó: Shutterstock

A Neuralink még ebben az évben az embereken is el akarja kezdeni a kísérleteket, annak ellenére, hogy eddig nem igazán bizonyultak sikeresnek.

 





Ezeket olvastad már?
Brutális támadás az érdi Sparban: váll- és combcsonttörést szenvedett az áldozat

Brutális támadás az érdi Sparban: váll- és combcsonttörést szenvedett az áldozat

Csodálatos dolgot tesz Nagy Réka a fogyatékossággal élő gyerekekért karácsonykor

Csodálatos dolgot tesz Nagy Réka a fogyatékossággal élő gyerekekért karácsonykor

Sok mindent láttunk már a 4-es 6-oson, ilyet még biztosan nem – Videó!

Sok mindent láttunk már a 4-es 6-oson, ilyet még biztosan nem – Videó!

"Már semmit nem lehet tenni" - az orvok lemondtak sokak kedvenc edzőjének életéről

"Már semmit nem lehet tenni" - az orvok lemondtak sokak kedvenc edzőjének életéről

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás