
Szörnyű haláltusát élt át a csecsemő, anyja közben táncolós videót készített
Komoly bántalmazásnak tették ki előtte.
Márciustól már elérhető lesz a 30 és 90 perces, időalapú BKK-vonaljegy. A kifejezetten mobiltelefonnal megvásárolható digitális jegy egy letölthető applikáción keresztül lesz hozzáférhető. Még a félórás és másfél órás jegyek bevezetése előtt piacra kerül a jelenleg papír alapon használt vonaljegyek digitális társa is.
A termékeket a nevükkel ellentétben valójában akár 60 és 120 percig is lehet majd használni. A Fővárosi Közgyűlés döntése szerint az érvényesség a felszállásra vonatkozik, tehát ha valaki a 29. percben még felszáll egy járműre, azzal még elutazhat akár a végállomásra is. Egy hagyományos vonaljegy ára 350 Ft, aki tehát akár csak egyszer is átszáll egy másik járatra – vagy oda-vissza utazik ugyanazon a vonalon –, annak már megéri inkább a 30 perces jegyet használnia a vonaljegy helyett. A 90 perces jegy pedig kiválóan alkalmas valamilyen ügyintézéssel egybekötött utazásra, érvényességi idejébe még egy oda-vissza út is beleférhet, hiszen bármelyik irányba érvényes.

A sokak által ismert klasszikus vonaljeggyel ellentétben ezek a jegytípusok nem korlátozzák az átszállások számát, bármennyiszer használhatók, ráadásul bármilyen irányba, akár oda-vissza is lehet velük utazni. Az időalapú jegyek ugyanazokra a BKK-járatokra lesznek érvényesek, mint egy vonaljegy. A Volánbusz „kék” járatain a teljes vonalon, a MÁV-HÉV vonatain pedig Budapest közigazgatási határán belül elfogadják majd azokat.
A jegy érvényessége a járműre történő felszálláskor vagy a metró területére történő belépéskor indul az első kódbeolvasással. Az időalapú jegyekkel minden – érvényességi időn belül – elkezdett utazást be lehet fejezni, még akkor is, ha az tovább tart, mint 30 vagy 90 perc.
Az időalapú termékek két induló jegytípusa:
• 30 perces jegy − 530 Ft
• 90 perces jegy − 750 Ft

Az új, digitális formában elérhető időalapú jegyek rendkívül sok hagyományos menetjegyet kiegészítenek, amelyek változatlanul forgalomban maradnak:
− Vonaljegy − 350 Ft, egy útra érvényes, megszakítás nélkül.
− 10 db-os gyűjtőjegy – 3000 Ft, tíz útra érvényes.
− Repülőtéri vonaljegy – 900 Ft, útmegszakítás nélkül, egy útra érvényes a 100E jelzésű buszon.
− Metrószakaszjegy – 300 Ft, egy utazásra és három megállóra érvényes.
− Átszállójegy – 530 Ft, egy utazásra és egy átszállásra érvényes.
A napijegy típusú jegyeknek rendkívül sok fajtája segíti az utasokat, amelyeknek az alapokon kívül több fajtája van.
A legnépszerűbb verziói:
− Budapest 24/72 órás jegy – 1650 Ft / 4150 Ft, egy, illetve három napon keresztül használható.
− Budapest hetijegy – 4950 Ft, egy héten keresztül érvényes ez a jegytípus.
− Budapest Kártya 24/48/72/96/120 órás verziói léteznek – 6490 Ft/9990 Ft/12 990 Ft/15 990 Ft/18 990 Ft, ezek a BKK Zrt. járatain, a héveken és a környéki autóbuszjáratokon használhatóak korlátlanul a megvásárolt időintervallumban.
− Restart Budapest Kártya – 11 490 Ft, ez 48 órán keresztül korlátlan utazásra jogosít fel a BKK Zrt. járatain, a héveken és a környéki autóbuszjáratokon, illetve kártyával a fővárosi közösségi közlekedés használatán kívül további számos szolgáltatás is igénybe vehető vele.

Komoly bántalmazásnak tették ki előtte.

Így nézett ki Orbán Viktor országjárásának egri állomása.

Társa nemcsak követelőző, de akaratos is.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.