
Hatalmas viharokra lehet számítani - így alakul a héten az időjárás
Hétfőn még hőség lesz, de fokozatosan lehűl az időjárás.
25 év házasság után, néhány óra különbséggel vesztette életét a középkorú házaspár mindkét tagja – a férj nem bízott a vakcinában, ezért a felesége sem oltatott.
Tragikussá vált a dél-kaliforniai Fernandez család karácsonya, miután december 19-én néhány óra különbséggel a családfő és felesége is életét vesztette a koronavírus következményében. A 44 éves Alvaro és 42 éves felesége, Sylvia sem volt beoltva – írja a Metro.
A pár már a középiskolai évek során szerelembe esett, mikor a 15 éves Sylviának Alvaro segített az egyik házi feladatában, majd 25 éven keresztül, halálukig boldog házasságban éltek. A párnak négy gyereke született, köztük egy ikerpár.
Alvaro, nővére elmondása szerint többféle betegsége ellenére elutasította az oltást, mert nem bízott eléggé a vakcinában. Rendszeresen bújta az internetet, hogy elég információt tudjon összegyűjteni az oltóanyagokról, de az adatokat nem tartotta elég meggyőzőnek, ezért akart még kivárni. Felesége nem volt ennyire rossz véleménnyel az oltásról, de még hezitált, hogy jelentkezzen-e az első dózisra. December közepén azonban mindketten elkapták a fertőzést, amely végül az életüket követelte.
A gyászoló család szerint nem meglepő, hogy a gyerekkori szerelmesek egy napon vesztették életüket: ha tehették, soha egy percre sem váltak el egymástól, így nem csoda, hogy távozni is együtt szerettek volna.
Hétfőn még hőség lesz, de fokozatosan lehűl az időjárás.
Az állatkínzásról készült felvétel mindenkit sokkolt.
Ami korábban egy 5 perces fuvar volt, az most 40.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.