Újra népszerű lett az üzleti nyelvoktatás





Hosszas leállás után újra dübörög az üzleti nyelvoktatás piaca. A pandémiát átvészelt cégek számára prioritás, hogy a munkavállalók felkészültek legyenek a nemzetközi ügyfelekkel való kommunikációra. A magyar piacon mára olyan szolgáltatókat is találunk, amelyek üzleti környezetre specializáltan, esetleg kifejezetten vezetőknek kínálnak különböző nyelvi képzéseket.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.11.09.
Nyelvtanulás

A Covid okozta leállás a nyelvoktatást is visszavetette a tavalyi évben. A legmarkánsabb hatás az üzleti nyelviskoláknál volt érezhető, hiszen a cégek a vírusveszély miatt és gazdasági okokból is felfüggesztették a munkavállalók képzését – árulta el Varga Petra idegennyelvi szakértő, az iCan Solutions ügyvezető igazgatója.

Újra népszerű lett az üzleti nyelvoktatás Fotó: Shutterstock

Volt olyan vállalat, ahol a személyzet kétharmadát elküldték a lezárások bejelentése után. Egy sportrendezvényeket biztosító cég például teljesen megbízások nélkül maradt ebben az időszakban, hiszen nem voltak rendezvények. Természetesen ebben a helyzetben a képzések estek legelőször áldozatául a költségcsökkentéseknek.

Az oltási kampány azonban idővel megtette a hatását: idén július környékén ismét beindult a nyelvoktatás piaca, az őszi nyelvoktatási szezonban pedig már nem túlzás robbanásszerű növekedésről beszélni.





Ezeket olvastad már?
Az évszázad csalása - izgalmas új sorozat érkezik a Direct One-ra

Az évszázad csalása - izgalmas új sorozat érkezik a Direct One-ra

Előkerült az eddigi legegyértelműbb bizonyíték az időutazás létezéséről – Video

Előkerült az eddigi legegyértelműbb bizonyíték az időutazás létezéséről – Video

A Bagossy Brothers és Illés Fanni így támogatja a tehetségeket – Videókkal

A Bagossy Brothers és Illés Fanni így támogatja a tehetségeket – Videókkal

Olasz fagylaltárus okozhatja a magyar érettségizők vesztét

Olasz fagylaltárus okozhatja a magyar érettségizők vesztét

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás