
Vigyázat, Újpest bedugulhat! Hónapokig tartó felfordulás kezdődött a Pozsonyi utcában
Mutatjuk, mire kell készülni az elkövetkező hónapokban!
A lány jópofa videóban számolt be arról, hogy miért gondolja úgy, övé az álompasi.
„Először is, soha nem néz más lányokra. Ha te is ezt szeretnéd a kapcsolatodban, csak keress valakit, aki nem lát” – kezdi ezzel a felütéssel kicsit polgárpukkasztó videóját a nő.
„Második: teljesen mindegy, hogy nézek ki. Konkrétan a hajamat sem kell nagyon belőnöm” – folytatja érveit.
„Nem kell titkolnom az ajándékait, mert ha nem mondom meg neki, hogy ott vannak, nem fogja keresni” – sorolja harmadik okként.
Negyedik érvként ugyanakkor azt hozza fel, hogy ha anélkül forgat videót, hogy erről külön szólna barátjának, az nem fogja tudni, hogy épp veszi őt, és így teljesen természetes felvételt tud készíteni róla. Utolsó megdönthetetlen okként pedig azt mondja, hogy barátja nem tud vezetni, így neki kell.
Niya egyébként más videóiban is beszél a fogyatékosságról, és igyekszik bemutatni, hogy ennek milyen jó oldalai lehetnek a maga vicces, humoros látásmódján keresztül. Így például egy másik, fogyatékosságra kihegyezett videójában azt magyarázza el, hogy miért tekinti ezt áldásnak, és miért gondolja, hogy „a vakság nem egy szörnyűséges valami”.
„Annyi hihetetlen dolog történt vele azért, mert teljesen megvakult. Olyanok, amelyek nem történtek volna meg, ha nem veszíti el a látását – nem találkozott volna velem, nem lett volna vakvezető kutyája” – beszél jókedvűen a komoly témáról.
https://www.tiktok.com/@niyaesperanza/video/7026406755873901871?lang=en&is_copy_url=1&is_from_webapp=v1

Mutatjuk, mire kell készülni az elkövetkező hónapokban!

Nagyobb volt az érdeklődés a kormánypárti rendezvény felé.

Elárulta, hogyan tudná a Tisza Párt segíteni Ukrajnát.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.