
„Apa, miért nem látok?” – szívszorító kérdést tett fel a kislány, aki jelenleg az életéért küzd
Utcai támadásban szerzett életveszélyes sérülést.
A tervek szerint a következő pár évben teljesen átalakul Zugló városképe, hiszen a központjában egy egészen új és élhetőbb részt alakítanak ki. Várhatóan a fejlesztés első látványosabb lépéseit már a következő évben megkezdik.
A tervek szerint 2029-re merőben másképpen néz majd ki Zugló, hiszen új negyed épül a Bosnyák tér és a Rákos-patak között, amely otthonokkal, bevásárlóutcával, okosirodákkal és parkokkal könnyíti majd az ott élők életét.

A tervek szerint a Bosnyák téren egy 6-8 ezer négyzetméteres főtér létesül, innen sétálóutca nyílik: itt lesz a kerületi önkormányzat újonnan megépülő épülete. A korszerű szakrendelő intézet és Zugló egyik szimbóluma, a Bosnyák téri piac egy létesítményen belül lesz. Továbbá az évek során fokozatosan születik egy egészen új városrész, hiszen a Bosnyák tér mögött külön, a Bayer Construct vállalatcsoport magánberuházásában új városnegyed épül. A Csömöri út mentén irodaépületek, a Bosnyák utca felőli részen lakóházak lesznek.

„A beruházás eredményeként a pesti oldal egyik legzöldebb és legfenntarthatóbb városrésze születik meg. A környékhez és a Rákos-patakhoz organikusan kapcsolódó új városközpontban egyaránt megtalálhatóak lesznek a lakó-, az iroda-, a kereskedelmi és szabadidős funkciók, melyek a kialakításra kerülő jelentős zöld felületekkel és közösségi terekkel egységes, harmonikus egészet alkotnak majd” – mondta el a mestertervvel kapcsolatban Gianluca Racana, a fejlesztést elnyerő Zaha Hadid Architects igazgatója.
Budapest sokkal barátságosabb és fenntarthatóbb részévé válik Zugló városközpontja. Az elképzelés szerint a beruházás elősegíti, hogy az energiafogyasztás és a CO2-kibocsátás csökkenjen, az ivóvízhasználat kevesebb legyen azzal, hogy évi 90 000 köbméter esővizet gyűjtenek össze, majd használnak fel. Kényelmesebb és fenntarthatóbb életet garantálnak a helyi közösségeknek, amelyek összességében egy zöldebb negyedet is kapnak, hiszen a parkok mellett szigetelő zöldtetőket alakítanak ki.

Horváth Csaba, Zugló polgármestere már a kampányában megígérte, hogy megújul a Bosnyák tér és környéke, így nem is véletlen, hogy elszántan küzd az egész kerület egy élhetőbb terület kialakulásáért. A beruházással a zuglói lakosok egy zöldebb és élhetőbb városrészt kapnak, ráadásul az ügyintézés és az egészségügyi ellátás is gyorsabb és korszerűbb lesz.


Utcai támadásban szerzett életveszélyes sérülést.

Egészen eddig téves megközelítést használtunk volna?

Nem mindennapi kapcsolatban él a kétgyermekes anya.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.