
Nem hiszed el, mi a hosszú élet titka a világ legidősebb embere szerint
Épp ma ünnepli a születésnapját, méghozzá a 116-odikat!
Az állatvédelmi konzultációt az év elején közel háromszázezren töltötték ki. A példátlan összefogás eredményeként október 4-én állatvédelmi kódexet írnak alá.
Október 4-e az állatok világnapja, Magyarország kormánya pedig elkötelezett az állatvédelem ügyében. Éppen ezért év elején állatvédelmi online felmérés keretében kérték ki az állampolgárok véleményét.
Ennek eredményeként Magyarország szigorúbban lép fel az állatkínzók és az illegális szaporítókkal szemben, megkezdték az ebrendészeti telepek működésének megreformálását, felülvizsgálják az állatvédelmet érintő jogszabályokat, folyamatos támogatásokkal segítik a civil szervezetek működését, valamint országos ivartalanítási programmal csökkentik a kóbor állatok számát.
A hazai állatvédelem történetében először, állami és kormányzati szereplők, hatóságok és szakmai szervezetek, a tudomány, a sajtó, a civil állatvédelem és az állatokkal foglalkozó szolgáltató szektor képviselői közös nyilatkozatot írnak alá az Állatorvostudományi Egyetem kezdeményezésére az állatok világnapján, október 4-én – írja a Ripost.
Épp ma ünnepli a születésnapját, méghozzá a 116-odikat!
Film készülhet az elfeledett szuperhősről.
A családja új hírt osztott meg az egészségügyi állapotáról.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.