
Csupa vér volt a kétéves ruhája: Ölelgette és játszani próbált szüleivel, de ők már halottak voltak
Az emeleten aludt, amíg szüleit meggyilkolták.
Vádemelési javaslattal befejezte a rendőrség a nyomozást azzal a férfivel szemben, aki tavaly novemberben több késszúrással meggyilkolta várandós feleségét Szeged-Kiskundorozsmán – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-t.
Szabó Szilvia emlékeztetett: a rendőrségre tavaly november 6-án kora reggel érkezett bejelentés, hogy a 39 éves férfi késsel többször megszúrta várandós feleségét. A nő és a magzata a helyszínen meghalt.
A férfi a késelés után elhagyta a helyszínt, az édesanyjához ment, akinek elmondta a történteket. Az asszony értesítette a rendőröket, akik a bejelentés után rövid időn belül otthonában elfogták az elkövetőt.
A férfi ellen különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A rendőrség lezárta a nyomozást, és az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészségnek.

Az emeleten aludt, amíg szüleit meggyilkolták.

A taxis úgy megütötte az egyik nőt, hogy az nem bírt felállni a földről.

Karácsony úgy reagál a csődre, hogy tüntetéseket szervez.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.