Magyar politikusok megölését tervezték, letartóztatták a két férfit

Letartóztatták azt a két férfit, akiket a Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya csoport vezetőiként az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásával és politikusok megölésének előkészületével gyanúsítanak - közölte a Fővárosi Törvényszék.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.09.30.
nyomozás

A Budai Központi Kerületi Bíróság október 29-ig elrendelte a két férfi letartóztatását szökés, elrejtőzés, a bűnismétlés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt. A végzés nem végleges - áll a közleményben.

Az egyik férfi ellen felfüggesztett szabadságvesztésének hatálya alatt indult ez az eljárás.

A megalapozott gyanú szerint a két férfi létrehozott egy Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya nevű, az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló szervezetet, amelyben az egyik gyanúsítottat bírói hatalommal ruházták fel. A másik gyanúsított feladata a végrehajtói hatalom megszervezése volt. A gyanúsítottak az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására konkrét lépéseket is tettek, amikor gyűlésükön és az interneten a tagságukat a kormány tagjainak, vezető politikusoknak, bíróknak, közéleti szereplőknek a megölésére hívták fel. Ennek érdekében toborzásba is kezdtek.

A nyomozás még folyamatban van.

A két férfit jelenleg emberölés előkészülete és az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása bűntettével gyanúsítják.

A Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn közölte, hogy emberölés előkészületének bűntette miatt őrizetbe vették a Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya csoport két vezetőjét. Kedden arról tájékoztatott a főügyészség, hogy állam elleni bűncselekmény elkövetésével is meggyanúsították a két férfit.









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás