RETRO RÁDIÓ

Döbbenetes: ezt kérte feleségétől halálos ágyán egy férj





Egy kétségbeesett hölgy az interneten kért segítséget, miután lelkiismereti válságba került. A férje a halálos ágyán elvárásokat támasztott vele szemben .



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.09.29.
segítségkérés

A Reddit egy olyan közösségi oldal, ahol névtelenül tehetnek fel bármilyen kérdést az emberek. A Mirror szúrta ki annak a nőnek a segélykérését, aki egy elképesztően nehéz helyzetbe került férjével kapcsolatban, és itt kért segítséget.

A nő férje krónikus szívbetegségben szenved, amely már más szövődményekhez vezetett, és nemrég kórházba került. Sajnos az eredményei nem igazán biztatóak. Amikor meglátogatta a hölgy a kórteremben, megkérdezte tőle a férfi, hogy mit tenne, hogyha ő meghalna. Majd konkrét utasítással látta el partnerét.

Folyton engem nézett és azt mondta, ígérjem meg a gyerekeim előtt neki, hogy soha többet nem fogok randizni, hogyha ő meghalna. Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem éreztem tétovázást. Nagyon furcsa érzés járt át itt belül. Különösen azért, mert úgy döntött, hogy a gyerekeinket is bevonja ebbe„ - kezdte a hölgy a történetét. Elárulta azt is, hogy a férje felháborodott azon, hogy hezitált a válasszal, sőt egyenesen azt mondta, hogy nem is számított arra, hogy felesége elutasítaná a kérését.

„Elhúzódtam, nem válaszoltam, tudom, hogy ő életem szerelme, meg minden. A közös gyerekeink is itt vannak. Megesküdtem neki, hogy soha nem kényszeríteném arra a gyermekeinket, hogy más férfit hívjanak apának. Erre bedühödött, és kiküldött hangosan a szobából” - írta le fájdalmát a nő a Redditen. A felhasználó elárulta azt is, hogy a haldokló férje meg akarta ígértetni a gyerekeikkel, hogyha mással látják az anyjukat, akkor zárják ki az életükből.

Sokkot kaptam, és észszerűtlennek neveztem a gyerekeinkkel szemben támasztott elvárását

A férj a halálos ágyán különös kéréssel állt elő /Képünk csak illusztráció (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Az internetezők védelmükbe vették a nőt

A nő tanácsot kért a helyzetére a többi regisztrálttól, és érkeztek is sorra a vélemények. Sokan úgy vélik, hogy a menthetetlenül beteg emberek személyiségtorzuláson esnek át, és rengeteg olyan dolgot mondanak vagy tesznek, ami logikátlan, és józanul nem tennék.

„Az érzelmi zsarolás a gyereken keresztül sosem elfogadható, bárki is teszi azt” - írta egy kommentelő.

Míg más azt írta: „Teljesen elfogadhatatlan, hogy így beszéljen veled a gyerekek előtt. Nyilvánvalóan nem volt teljesen tudatánál, amikor ilyen dolgokat várt el tőled

Mások mind a férjnek, mind a család többi tagjának azt ajánlotta, hogy a terápia segítene ilyen helyzetekben.

Nem várhatja el tőled, hogyha szeret, azt, hogy boldogtalan légy a további életedben. Ha készen állsz majd mással boldognak lenni, el kell fogadnia. Halálos betegen sajnos nehéz belegondolni abba, hogy aki itt marad, annak a rosszabb” - szólt hozzá egy másik felhasználó.





Ezeket olvastad már?
Rémálommá vált a látogatás: akaratlanul traumatizálták gyereküket a szülők

Rémálommá vált a látogatás: akaratlanul traumatizálták gyereküket a szülők

Horrorház Nagyszombaton: brutális kínzásoknak vetette alá négy gyermekét a szülőpár

Horrorház Nagyszombaton: brutális kínzásoknak vetette alá négy gyermekét a szülőpár

Lecsapott az ítéletidő Dubajban: vízben úsznak a repülőgépek - Videó

Lecsapott az ítéletidő Dubajban: vízben úsznak a repülőgépek - Videó

Nem 8, 48 ezer hektár!

Nem 8, 48 ezer hektár!

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás