
Tömegverekedés Pesterzsébeten: újabb két fiatal került rácsok mögé
Három embert vettek őrizetbe.
Egy szülő számára felfoghatatlan veszteség, ha el kell temetnie gyermekét, arra már szavak sincsenek, ha mindez három gyerekkel történik meg.
Szörnyű tragédia történt Észak-Karolinában, ahol a vonat halálra gázolt két fiatalt, akik a síneken sétáltak.
Pablo Tiquiram Us és Jose Chilambalam Tiquiram Us egy héttel korábban vesztették el testvérüket, miután a vonat halálra gázolta.
A fiatalok úgy gondolták, a tragédia helyszínén emlékeznek meg Baltazárra, akiért egy imát is elmondtak, éppen ott, ahol a 27 éves fiúval megtörtént a borzalmas beleset. Ekkor történt a borzalom.
„A kamerafelvételek megerősítették, hogy a két testvér a síneken állt, amikor a vonat őket is elgázolta” – ismertette a balesetet a rendőrség. Az még nem tisztázódott, hogy mennyi ideig tartózkodtak a vágányon, mielőtt a vonat megérkezett. Gyertyákat gyújtottak, hogy megemlékezzenek testvérükről” – tette hozzá a szóvivő.
A rendőrség azt gyanítja, a fiatalok alkoholt is ittak, ami miatt megtörténhetett a sokkoló eset.
Három embert vettek őrizetbe.
Frissítették, hogy meddig nem lesz üzemképes a jármű.
Egy 60 éves férfit fogtak el a helyszínen.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.