
Emberi térdkalács miatt riasztották a parti őrséget – Nem az volt, aminek hitték
Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA 24 éves édesanya éppen boltba igyekezett a gyermekével, mikor két autó óriási balesetet okozott. Az anyuka utolsó erejével is a gyermekét mentette.
Egy hős édesanya az életét kockáztatta, hogy megmentse pár hónapos gyermeke életét! Ruby Flanagan éppen egy szupermarket parkolójában sétált a kisfiával, mikor két autó egymásnak csapódott. A fiatal édesanya ahogy észrevette, hogy közeledik feléjük a két autó, gyermekét azonnal ellökte az útból, ám ő már nem volt szerencsés. Teste beszorult a két autó közé.
Rubyt azonnal a Wallasey-ben lévő kórházba szállították, ahol amputálni kellett a jobb lábát, a másikat pedig stabilizáló gipszbe kellett helyezni. Ám nem ez az egyetlen csapás, ami a családot érte. Az édesanya nem tud így visszamenni dolgozni, viszont férje sem tud addig munkába állni, amíg Ruby felépül, ugyanis a gyermekükre kell vigyáznia – írja a Daily Star.

Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.