Botrány az olimpián! Az egyik szervező megerőszakolt egy diáklányt





A támadás az ötkarikás játékok utolsó főpróbáján történt. A gyanúsítottat kihallgatták.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.07.19.
gaztett

A japán rendőrség letartóztatta Davronbek Rahmatullayevet pénteken este, aki az ötkarikás játékok szervezésén dolgozott részmunkaidőben – számol be róla az Origo, a tokyoreporter alapján.

A vádak szerint a 30 éves üzbég férfi egy húszas éveiben járó diáklányt erőszakolt meg a Japán Nemzeti Stadionban.

Az olimpia főpróbája után történt a bűncselekmény (Fotó: shutterstock)

A rendőrök kihallgatták az üzbég férfit, aki tagadta a vádakat, mert szerinte a hölgy nem ellenezte az aktust.

Az áldozat és az elkövető is az olimpia szervezésében vettek részt és együtt tekintették meg az ötkarikás játékok záróceremóniájának a próbáját.

Az erőszak feltehetően azután történhetett, hogy a szervezésben résztvevő alkalmazottak elhagyták a lelátókat.

Egyre több gond merült fel a tokiói olimpia rendezésével kapcsolatban, ugyanis nemrégiben újabb koronavírus-fertőzötteket találtak az olimpiai faluban.





Ezeket olvastad már?
Ketten meghaltak, legalább 10-en megsérültek egy kórházi ámokfutás során

Ketten meghaltak, legalább 10-en megsérültek egy kórházi ámokfutás során

„Hajókázás, miegymás...” – Lányokat keresett a nyaralásához Magyar Péter polgármesterjelöltje

„Hajókázás, miegymás...” – Lányokat keresett a nyaralásához Magyar Péter polgármesterjelöltje

Botrány: így akarja etetni a pitonját egy tatabányai nő

Botrány: így akarja etetni a pitonját egy tatabányai nő

Csak úgy hullanak a repülők: itt található Európa Bermuda-háromszöge

Csak úgy hullanak a repülők: itt található Európa Bermuda-háromszöge

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás