RETRO RÁDIÓ

Ikonikus fotók a partraszállásról







Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.06.19.
Világhíres magyar fotós

Hetvenhét éve, ma jelentek meg a Life magazinban Robert Capa, azaz Friedman Ede (1913-1954) partraszállásról készült fotói. Ő volt az egyetlen fotós, aki 1944. június 6-án hajnalban, a partraszállók első hullámával Normandia földjére lépett. Délután 2 óráig 6 tekercs filmet fotózott el, majd az első kórházhajóval visszatért Portsmouth-ba, a filmtekercseket bevitte a Life magazin londoni irodájába, és fáradtan lefeküdt aludni. A laborban az asszisztens, az akkor 15 éves Larry Burrows, aki később egyébként maga is hadifotós lett, annyira kíváncsi volt a képekre, hogy az előhívás után a szokásosnál magasabbra állította a szárítóban a hőmérsékletet, hogy gyorsabban száradjanak a képek. A hő azonban leolvasztotta az emulziót, sok felbecsülhetetlen értékű fotó megsemmisült, a megmaradtak pedig elmosódottak lettek. A Life magazin június 19-én mégis leközölt 10 képet „slightly out of focus„ (enyhén életlen) képaláírással.

Az eset annyira felbosszantotta Capa-t, hogy később a „Kissé elmosódva” címet adta önéletírásának is.

Kevesen tudják, de 1948-ban szülővárosában, Budapesten is fotózott, a háborús pusztítást örökítette meg. Rendkívül fiatalon, 40 éves korában halt meg, stílusosan éppen munka közben: Vietnámban a függetlenségi háborúról tudósított, amikor taposóaknára lépett.





Ezeket olvastad már?
Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

„Nem hittem a szememnek” -  Elképesztő, hogy mi utazott a pesti trolin

„Nem hittem a szememnek” - Elképesztő, hogy mi utazott a pesti trolin

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás